Back to top
Share

Olimpiai futónk legendás története Japánban

MAGYAROCK 2021.05.27. 0 comments

Sütő József az 1964-es tokiói olimpián elért 5. helyezésével jelenleg az olimpiai maratonfutás egyik legeredményesebb magyar futójának számít Magyarországon. Japánban viszont más miatt lett körberajongott sztár. Vajon mi az oka a magyar futó iránt érzett különleges japán rajongásnak? 

A Balatonszárszón élő Jóska bácsival akkor kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor 2015-ben Masuyama Minoru japán író tolmácsaként látogatást tehettem nála. Az akkori találkozás apropóját az a frissen megjelent japán regény jelentette, melynek egyik szereplője Jóska bácsi volt. A különleges történet, melyet a könyv is feldolgozott, a magyar futót híressé tette Japánban. Az idén nyárra halasztott 2020-as tokiói olimpia közeledte adta az ötletet, hogy újra felkeressem a jelenleg 84. életévében járó sportembert, hogy egy interjú keretében felidézzem vele az 57 évvel ezelőtti maratoni futás legmeghatározóbb pillanatait, és az azóta történt eseményeket. Régen látott jó barátként üdvözölhettem, hiszen már az első találkozáskor nagyon megkedveltük egymást. A mai napig minden reggel hat kilométert futó sportlegendával beszélgettem olimpiáról, futásról, múltról, jelenről, és jövőbeli álmokról.

 

Jóska bácsi, hogy érintett Téged, amikor megtudtad, hogy újra Japánban rendezik meg az ötkarikás játékokat?

Nagyon megörültem, hogy Tokió nyerte el a rendezés jogát. 2014-ben, amikor a ’64-es tokiói olimpia 50. évfordulóján látogatást tettem Japánba, a Japán Olimpiai Bizottság vezetőjétől azt kértem, hogy ha az egészségem engedi, 2020-ban szeretném én átadni a virágcsokrot a maratoni verseny győztesének. Nagyon készültem arra, hogy kimegyek, de sajnos a pandémia tavaly közbeszólt, és az egy éves halasztás sem tudta megteremti az utazás lehetőségét. Itthon a TV képernyőjén fogom követni az eseményeket.

A legendás maratoni futásod története is újra a reflektorfénybe került. Meséld el, hogy mi is történt pontosan 1964. október 21-én Tokióban!

Nagyon jó formában indultam el a rajttól a számomra teljesen ismeretlen maratoni útvonalon. 35 ország 73 futója között képviseltem a hazámat, és 29-es volt a rajtszámom. 13 órakor rajtoltunk, és én csöppet sem számítottam esélyesnek a mezőnyben a 2:23-as maratoni időmmel, azokkal szemben, akik 2:20-on belül futottak. A 21. kilométeres fordítópontig semmi különös nem történt velem, ott viszont egyszerre megváltozott minden. A mellettem 77-es rajtszámmal futó Tsuburaya Koukichivel kerültünk egymás mellé, és arra gondoltam, hogy vele tartok. Elkezdtünk egymást támogatva futni tovább egészen a 38. kilométerig. 17 kilométeren át húztuk egymást, hol egyikünk, hol a másikunk diktálta a tempót. Én azelőtt őt nem ismertem, soha egy szót sem váltottunk, ott viszont összekapcsolódtunk és futótársakká váltunk.

 

Tokió, 1964. október 21.
A maratoni futás mezőnyének 4 tagja, köztük Sütő József (hátul, 29-es rajtszám) megkerüli a féltávot jelző oszlopot a XVIII. nyári olimpián. A magyar sportoló az 5. helyen végzett.
(MTI/OL)

Mi történt a 38. kilométernél?

Jött egy nagyobb emelkedő, egész pontosan egy vasúti felüljáró, amire felérve én nagyon elfáradtam. A lejtőn lefelé már nem tudtam Tsuburaya tempóját tartani, ezért az utolsó 4 kilométeren lemaradtam tőle. Hátranéztem, hogy kik jönnek mögöttem, aztán már csak a célra koncentráltam.

Mi várt a nézőkre, akik a Nemzeti Stadionban fogadták a befutókat?

Az első helyen Abebe Bikila etióp futó érkezett a célba 2:12:11.2-es idővel, mellyel a saját maga által felállított világrekordját döntötte meg (Bikila 1960-ban Rómában lett világcsúccsal aranyérmes az olimpiai maratoni számban, ráadásul akkor futócipő nélkül, mezítláb futotta végig a teljes maratoni távot – a szerk.). Tsuburaya tűnt az ezüstérem várományosának, de az utolsó pár száz méteren a brit Basil Heatley egy hatalmas sprinttel beelőzte, és így végül „csak” a 3. hely jutott a számára. Hiába volt fantasztikus ez az eredmény is, ő maga ezt a befutót tragédiának élte meg. A teltházas nemzeti stadionban, saját népe előtt a 42 195 méteres maratoni táv utolsó méterein teljesen megsemmisült, és emiatt óriási szégyent érzett (1936 óta az első éremszerző volt Tsuburaya maratoni számban – a szerk.). Mivel engem még egy angol megelőzött, végül az 5. helyen értem a célba, 2:17:55,8 -as eredménnyel. Elmondhatom, hogy ez az olimpiai maraton volt az életem versenye.

Összefoglaló az 1964-es tokiói olimpia maratoni futásáról

Utólag hogyan értékeled ezt a teljesítményt és vajon mit köszönhetsz a japán futótársaddal történt közös futásnak?

Én borzasztóan büszke vagyok az eredményemre, hiszen 1964 óta olimpiai játékokon ennél jobb helyezést magyar futó nem ért még el rajtam kívül. Azt viszont tudom, hogy a Tsuburayával eltöltött közel egy órás közös futásunk, és egymás támogató jelenléte nélkül nem tudtam volna ezt az eredményt elérni. Az addigi legjobb maratoni időmet öt perccel sikerült megjavítanom, ami számomra is csodának számít. Vicces volt, hogy saját országom sem bízott bennem, hiszen a „leszerepeltek” közé soroltak be először. Akkor ugyanis két külön járatot indítottak vissza a verseny után Magyarországra, az egyiket rögtön két nappal az olimpia után a kevésbé jól teljesítőkkel, vagyis a „leszerepeltekkel”, a másikat viszont csak egy hét múlva egy kényeztető körutazást követően. Ez utóbbi volt az úgynevezett aranygép, melyre a sikeres eredményeket elért olimpikonok kerülhettek. Engem a futásomat megelőzően még a korábban induló gépre delegáltak, később kerültem csak át az aranygépre. Az 5. helyezésemnek köszönhettem, hogy volt még lehetőségem egy kicsit élvezni Japánt.

A közös futásotokat támogatásként élted meg. Mégis mi játszódott le a fejedben ott és akkor, illetve tudsz-e arról, hogy Tsuburaya hogyan vélekedett ugyanerről a helyzetről?

Amikor a fordítópontot megkerültük, és láttam, hogy a japán futó mellé kerültem, azt éreztem legbelül, hogy vele kell tovább mennem, nem szabad őt elveszítenem. Épphogy csak találkozott a tekintetünk, de azt éreztem, hogy ő is ugyanígy gondolkodik. Lelki harmónia volt közöttünk, Nem ellenfelet, hanem sportbarátot láttunk a másikban. Segítettük egymást jobb eredményt elérni. Nyilván fizikálisan is mindketten jó formában voltunk, de az volt a cél, hogy ne csak 1-2 kilométeren át, hanem minél hosszabb távon bátorítsuk egymást. 17-18 kilométer közös futás nagyon soknak számít egy maratoni távban. Nemcsak magunkra, hanem a másikra is figyelnünk kellett. Egyfajta titkos szövetséget kötöttünk, hiszen egymásból merítettünk erőt. Ez egy őszinte és tiszta kapcsolódás volt, mely nemcsak fizikai síkon, de lelkileg és mentálisan is rendkívülinek számított. Ez a különleges összhang segített emberfeletti módon küzdeni, a vártnál jobb eredményt elérni, és ez a történet keltette fel később az emberek figyelmét is. Én azt hallottam vissza egyébként, hogy Tsuburaya sportteljesítménye sem lett volna ilyen eredményes, ha nem támogatom és nem húzom őt ezen a hosszú szakaszon. Nyilatkozta is többször, hogy köszönettel tartozik nekem emiatt. Hozzáteszem, hogy vele személyesen soha nem volt alkalmam beszélgetni, sem a verseny előtt, sem utána, és erre már a jövőben sem kerülhet sor, hiszen nincs már közöttünk.

Érdekes momentumot emeltél ki, miszerint soha nem beszéltetek egymással. Viszont a Tsuburayával történtek kihatottak a te megítélésedre egész Japánban, és elindult egy újabb történet, mely végleg összekötött benneteket. Mi történt az olimpia után?

Ahogy említettem, hiába volt nemzeti hős Tsuburaya ezzel az eredményével, óriási szégyenként élte meg, hogy a hazai rendezésű maratonon, illetve a saját nemzetének szeme előtt előzték meg az utolsó métereken. Ezzel elmaradt a várva várt dicsőség, és az ezüstérem, melyet hazájának adhatott volna. A verseny után fogadalmat tett, hogy minden erejével azért fog küzdeni, hogy a következő, 1968-as mexikói olimpián a dobogó legfelső fokára állhasson, és bronzból aranyat kovácsoljon. Keményen edzett, és mindent alárendelt a céljának, még a mennyasszonyával is szakított, hogy csak a felkészülésre tudjon koncentrálni. Viszont egy krónikus hátsérülés keresztbe húzta a számításait. A fizikai tünetek annyira elhatalmasodtak rajta, hogy nem tudta a felkészülést folytatni, ezért az olimpia évében, 1968. január 9-én a kollégiumi szobájában megírta a búcsúlevelét, majd öngyilkos lett. Levelében mindenkinek köszönetet mondott a támogatásért, és elnézést kért, hogy nem tudta teljesíteni a bevállalt ígéretét. Másnap reggel találtak rá kezében a 64-ben megszerzett bronzérmével, és a kézzel írt búcsúlevelével.


A kézzel írt búcsúlevél

Úgy tudom, ekkor kezdték el feldolgozni az életét, és dokumentumfilmet is forgattak róla, sőt emlékfutásokat is elkezdtek rendezni a szülővárosában a tiszteletére.

Igen, a halála után került reflektorfénybe a sportolói pályafutása. Így bukkantak a mi történetünkre is. Engem is meglátogattak a japán dokumentumfilmesek és sokat kérdezősködtek arról bizonyos közös futásunkról. Mindenkinek feltűnt, hogy egymást támogatása nélkül nem érhettük volna el az akkori sportteljesítményünket. Aztán később, 2012-ben találkoztam Masuyama Minoru japán íróval, aki a saját regényében akarta egyik szálként az egymáshoz fűződő viszonyunkat megjeleníteni. Ő is kutatta Tsuburaya élettörténetét, így talált rám. 2014-ben, amikor a tokiói olimpia 50. évfordulójára Japánba utaztam a hivatalos delegáció tagjaként, ő fogadott a reptéren. Együtt utaztunk a Fukushima prefektúrában található Sukagawa városába is, ahonnan Tsuburaya származott. Magyar nyelvű transzparenssel fogadtak. Ez állt rajta: „Üdvözöljük, Sütő úr”. Óriási szeretettel és tisztelettel láttak vendégül mindenhol. Ottjártamkor meglátogattam a futótársam emlékére készített múzeumot, és fejet hajtottam a sírjánál is. Ezen kívül részt vettem a 32. Tsuburaya emlékfutáson, és több interjút is készítettek velem. Volt olyan japán néni, aki tolószékben gurult hozzám közel, csak hogy meg tudja simogatni a lábamat hálájának jeléül. Elmondhatom, hogy igazi sztárként kezeltek.


2014-ben Tokióban, a ’64-es olimpia 50. évfordulóján.  Látogatás a fordítópontnál.
A képen Masuyama Minoru író, Rajzó-Kontor Kornélia akkori tolmács, és Sütő Jóska bácsi futó

A könyv tudtommal már több tízezres példányszámban jelent meg Japánban. Egy fiktív regény, melynek valóságot hűen bemutató részeiben feltűnik a te neved és Tsuburayáé is, de a legendás történetetek is megelevenedik. Azt mondják, hogy a könyv inspirálja és buzdítja a fiatal sportolókat, hogy kitartóan küzdjenek az álmaikért. Neked Jóska bácsi milyen álmod van még?

A könyv 2014. telén jelent meg Japánban „Az ég futói” címen, és Masuyama úr a következő év tavaszán személyesen hozta el Szárszóra a tiszteletpéldányomat. Ekkor ismertelek meg téged is, mert tolmácsként segítetted köztünk a kommunikációt. A könyv egy fiatal lányról szól, aki indulni szeretne a 2020-as tokiói olimpián, és Tsuburayát tekinti példaképé­nek. Én azzal kerültem be a krédóba, hogy közel húsz kilométeren együtt futottam a honfitársával. Tsuburaya hat év alatt jutott el a 10.000 méteres verseny megnyerésétől az olimpiai dobogóig, és a 2014-ben megjelent könyv arra ösztönözte a fiatalokat, hogy hat év alatt akár ők is eljuthatnak a 2020-as olimpiáig. A fő üzenet viszont mindenki számára az, hogy kitartással bármi elérhető és sosem szabad feladni a küzdelmet! Miután megismertem a regény tartalmát, biztos lettem abban, hogy sok fiatal sportolónak tudna erőt adni a nehézségek leküzdésében. Tényleg méltó örökséget állít a sport szeretetének és az álmok fontosságának. Ha a fiatalok erőt nyernek belőle ahhoz, hogy kitartóan tudjanak küzdeni az álmaik eléréséért, akkor számomra is fontos üzenete van ennek a történetnek. Nagy álmom válna valóra, ha magyarul is megjelenhetne a könyv, hiszen akkor a magyar fiatal sportolók is erőt meríthetnének belőle, emellett pedig még többen megismerhetnék a mi különleges történetünket is! Úgy tudom most a szponzorok, támogatók keresése zajlik. Bízom benne, hogy össze fog jönni!  A könyv magyar nyelvű megjelenéséhez jobb időzítés nem is lehetne az idei év, hiszen az olimpia is most lesz, amit ráadásul megint Japánban rendeznek meg!

 

A japán regény borítója

(Szöveg & képek: Merényi Krisztina)

A szerző, Merényi Krisztina több évtizede dolgozik japán tolmácsként és újságíróként. 2019 októbere óta a Japánban található Tochigi prefektúra kormányzójának felkérésére végez koordinátori feladatokat a tokiói olimpián résztvevő és Tochigiben edzőtáborozó magyar csapatok részére. Kakehashi elnevezésű blogját 2020 nyarán azzal a szándékkal hozta létre, hogy Japánnal, a japán kultúrával, illetve az olimpiával kapcsolatban osszon meg érdekes és újszerű tartalmakat.

Shop