Back to top
Share

Mohamed Aida és Cseh László viszi majd a magyar zászlót a tokiói olimpián

MAGYAROCK 2021.07.04. 0 comments

A MOB sportolói bizottságának javaslatára a hetedik olimpiáján induló tőrvívó, Mohamed Aida, és az idén ötszörös olimpikon úszó, Cseh László viszik majd a magyar zászlót a tokiói olimpia július 23-i nyitóünnepségén.

A megnyitók történetében először minden ország 1-1 női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót. Míg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét, addig ezúttal – a MOB sportolói bizottságának javaslatára – két rutinos versenyzőre esett a választás.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy én lehetek az egyik zászlóvívő. Elképesztően boldog vagyok, a hír hallatán a könnyeimmel küszködtem – ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára. Felemelő érzés végigsétálni a stadionban, miközben tudjuk, hogy az egész világ ránk figyel. Hat olimpián vettem eddig részt, szinte mindegyik nyitóünnepségen ott voltam. Egy-egy ceremóniát hosszú várakozás előz meg, sok időbe telik, mire eljutunk a vonulásig, de amikor az ember belép a tömött stadionba, az egy olyan katartikus élmény, amely mindenért kárpótol. Az, hogy ezúttal a zászlót is vihetem, számomra felér egy aranyéremmel. Ugyanolyan elszántan és hasonló izgalommal készülök a hetedik olimpiámra is, mint a legelső alkalommal.” – mondta a felkérést követően a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida.

„Amikor felmerült, hogy én vihetem a zászlót, át kellett gondolnom. Még egyszer sem vettem részt nyitóünnepségen, mert másnap vagy az azt követő napon mindig úsztam már, illetve a „szereplési vágyam” sincs meg. Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést. Az olimpiát követően visszavonulok az aktív versenyzéstől, így nagyon szeretnék Tokióban örömmel úszni. Célom, hogy úgy fejezzem be a pályafutásomat, hogy még egyszer utoljára odatettem magamat.” – árulta el a másik zászlóvivő, a négyszeres olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László.

A tokiói, XXXII. Nyári Olimpiai Játékok megnyitóját július 23-án rendezik majd. A Magyar Olimpiai Csapat 168 sportolót és 7 tartalékot számlál.

 

Olimpiai zászlóvivőink (1908-2016)
1908 London Mudin István atlétika
1912 Stockholm Rittich Jenő torna
1916 Berlin elmaradt
1920 Antwerpen nem vettünk részt
1924 Párizs Toldi Sándor atlétika
1928 Amszterdam Egri Kálmán atlétika
1932 Los Angeles Bácsalmási Péter atlétika
1936 Berlin Bácsalmási Péter atlétika
1940 Tokió, Helsinki elmaradt
1944 London elmaradt
1948 London Németh Imre atlétika
1952 Helsinki Németh Imre atlétika
1956 Melbourne Csermák József atlétika
1960 Róma Simon János kosárlabda
1964 Tokió Kulcsár Gergely atlétika
1968 Mexikóváros Kulcsár Gergely atlétika
1972 München Kulcsár Gergely atlétika
1976 Montreal Dr. Kamuti Jenő vívás
1980 Moszkva Dr. Szivós István vízilabda
1984 Los Angeles nem vettünk részt
1988 Szöul Vaskuti István kajak-kenu
1992 Barcelona Komáromi Tibor birkózás
1996 Atlanta Szabó Bence vívás
2000 Sydney Kőbán Rita kajak-kenu
2004 Athén Kovács Antal judo
2008 Peking Kammerer Zoltán kajak-kenu
2012 London Biros Péter vízilabda
2016 Rio de Janeiro Szilágyi Áron vívás

Fotó: Magyarock

Shop