Áron vasas

Új szerepben pástközelben

2020. 09. 14.
Megosztás

Kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron lett a Vasas vívószakosztályának új elnöke.

Kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron lett a Vasas vívószakosztályának új elnöke.

Áron az egykori olimpikont, Ferjancsik Domonkost váltja a Vasas család vívószakosztályának élén, nem titkolva, hogy ezzel már az aktív pályafutása utáni évekre hangol, bár 2024-ig még biztosan láthatjuk a páston is.

Új szerepköréről ekképpen nyilatkozott a vasassc.hu-nak bajnokunk:

Korábban is úgy álltam hozzá, hogy szívesen maradnék a sport világában az aktív versenyzés után, és úgy érzem, a szakosztályelnöki tisztség egy jó belépő és egyfajta próba lehet ezen a téren, mind a Vasas mind saját magam számára. (…) Az a célom, hogy a jövőben az eredményeim mellett más területeken is hozzá tudjak tenni a vasasos vívósikereihez.”

Áron már eddig is elhalmozott minket emlékezetes pillanatokkal, de hogyan élte meg ő ezeket? A vele készített reakcióvideónkból kiderül!

(Forrás és kép: vasassc.hu)