Levego1

A levegő urai

2022. 02. 17.
Megosztás

Repülni szárny nélkül? Igen. Egy téli olimpián olyan sportágak extrém képviselői is megmérkőznek, akiket versenyszámukból eredően alapvetően a levegőben töltött tevékenységük alapján rangsorolnak. Na, hogy is van ez? A levegő urai következnek - ízelítő képekben…

Extrém téli sportágaknak már adtunk teret, legyen szó a jégcsatornában fejjel előre száz feletti tempóban száguldó szkeletonosokról, akár a félcsőben, vagy sáncon lendületet szerző snowboardosokról. Utóbbiban egyébként Kozuback Kamilla személyében magyar versenyzőt is köszönthettünk.

Levego2

A 17 éves Kozuback Kamilla első magyar olimpikon snowboardosként sporttörténelmet írt. Három szabadstílusú számban indult Pekingben. Az olimpiák történetében rajta kívül nők közül egyetlen másik versenyző mondhatja el ezt magáról.

Most azonban olyan képsor következik, ami a síugrókat és a síakrobatákat mutatja be. Míg előbbieket az ugrás távolsága után ítélnek meg, addig a síakrobatáknak a levegőben mutatott trükkök, forgások, akrobatikus elemek után jár a pont.

Levego4

A levegőben a test minden porcikájára figyelni kell. Pontozás alapján rangsorolnak. Figyelik a helyes tartást, a bemutatott trükköket, gyakorlatot, forgáskombinációt, a helyes léctartást és a talajfogást is.

Bizton állítjuk: kiemelten fontos a technika, a levegőben töltött idő...

Levego3

Noha a kép alulról készült, mégis, a reflektorokhoz nagyjából lehet viszonyítani a magasságot. Egy ilyen ugráshoz mintegy 70 km/órás sebességgel hagyja el a síző az ugratót.

Levego5

A földet érés pillanata. Vagy inkább becsapódás? A közeli fotó mindent elárul. Arckifejezés, síléc meghajlása, és ahogy porzik a hó. A fizikába, biomechanikába talán bele se menjünk...

Levego7

A síugró közel ezt (is) látja repülés közben. A pálya jobb szélén a számok a métert jelentik. A fotó nagyjából 100 méternél készült. A kép bal alsó sarkában látszik, hogy a fotósok körülbelül a síugró landolásának magasságában helyezkednek el. A stadion üres, mert egy esti edzést látogattunk meg. Balra fent a kivilágított sífutópálya látható. A fotósok alatti szürke csík egy keskeny, igen meredek acéllépcső a fotósoknak, pályakarbantartóknak, edzőknek. A versenyzőket lift szállítja a másik oldalon.

Levego8

A síakrobatáké a baloldali pálya. Középen látszik (kék) a két ugrató. Lendületvétel, ugrató, majd a légi trükkök. Alul az elkerített rész a tv-seké, fotósoké, újságíróké, itt lehet a versenyzőkkel a futam után interjút készíteni, ez a Mixed Zone. A kép a médiatribünről készült, innen az egész pálya átlátható.

Levego9

Az egyetlen havas versenyszám a snowboardosok Big Air-je volt a pekingi téli olimpián, amit bevittek a fővárosba, egy régi gyártelepre. Retrofeeling a legújabb trendekkel.

Levego6

A snowboard-pályát mutatjuk oldalról is. Városi környezetben lenyűgözőek a méretei.

(Fotó: MOB/ Molnár Ádám, VF)