SZP1862
2022. 07. 30.

Négy érem a zárónapon, aranyérmes a női kézilabdacsapat

A magyar ifjúsági csapat 24 éremmel zárt Besztercebányán a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), melynek szombati zárónapján újabb négy magyar medál született. Minden idők – holtversenyben – 3. legeredményesebb EYOF-eseményét a nemzetek éremtábláján az 5. helyen zártunk.

A zárónap délelőtti programjában a magyar küldöttség atlétikában szerzett két érmet: az Alexovics Dániel, Deák Zalán, Bodrogi Levente, Fodor Péter összeállítású fiú svédváltó második, míg a Lalik Petra, Rózsahegyi Bori, Ecseri Angéla, Kriszt Sarolta, Balogh Laura alkotta lány svédváltó a harmadik helyen zárt.

A délutáni programban két csapatsportág hozta az érmet. A lány kézilabdacsapat éremszerzése biztos volt, mivel a döntőben lépett pályára, ahol aztán a 14-9-es félidei eredményt követően 30-26-ra legyőzte a korosztályos dán együttest. A lány kosárlabdacsapat pedig bronzot szerzett azzal, hogy a helyosztón 57-46-ra jobbnak bizonyult a belga alakulatnál.

„Jól kezdtük a meccset, aztán úrrá lett rajtunk a fáradtság. De mindig volt valaki, aki előrelépett, és tovább tudott lendíteni a csapat teljesítményén. Ezzel a csapategységgel tudtunk meccset és tornát nyerni” – értékelt a lefújást követően Penszki Gergely kézilabda szövetségi kapitány.

„Óriási nagy dolog volt, hogy a négyben vagyunk és a bronzért játszunk. A lányok bebizonyították, hogy hatalmas szívük van, és annak ellenére, hogy a korosztálynál egy évvel fiatalabbak voltak, mindent megtettek, hatalmasat küzdöttek a végsőkig, nyilván a fizikális különbség az kijött, de azokon a meccseken, ahol az ellenfelek hasonló kosárlabdát játszanak, mi kerekedtünk felül, úgyhogy óriási büszkeség, és a szövetségnek is szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hiszen, ha ők nem ajánlják fel, a lányok nem tudják megmutatni, mire képesek ilyen fiatalon. Úgy gondolom, előttük áll a jövő! – mondta Debreceni Eszter kosárlabda-szövetségi edző.

Kosar eyof bb mobszalmaspeter

A magyar küldöttség így 6 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzéremmel zárt Besztercebányán, ez holtversenyben a harmadik legjobb szereplés. Ehhez hasonló teljesítménnyel végzett 2007-ben, akkor Belgrádban három arannyal, hét ezüsttel és 14 bronzzal jött össze a 24 érem. A legjobb eredményt 2017-ben, Győrben érte el 41 éremmel (13, 14, 14), míg 2003-ban, Párizsban 30-at (14, 8, 8) gyűjtött.

Atlétikában Szabó Benjámin 4. lett a 2000 méteres akadályfutás döntőjében új egyéni csúccsal.

Judóban a vegyes csapatversenyt rendezték, ahol a 32-ben az Egyesült Királyság, a 16 között Azerbajdzsán válogatottjával léptünk tatamira; utóbbiak azonban megállították judokáinkat a további menetelésben.

295025879 612236113586304 5128900316517027956 n

A zárónapon kora este Dósa Viktória csapatvezető összehívta a fiatalokat, ismertette az eredményeket és gratulált az eredményes szerepléshez.

SZP 6991
Fotó: MOB/Szalmás Péter

Pénteken az atlétikai pályán Dobó Zsombor diszkoszvetésben, Herczeg Attila pedig gerelyhajításban lett második, míg az úszó Kováts Alex 400 méter vegyesen zárt ezüstérmesként. Csütörtökön az úszók 200 méter hát döntőjében a fiúk közül – előző napi ezüstje után, csütörtökön – Kováts Alex csapott először célba. A judós leányok -63 kilós súlycsoportjában Kelemen Adél nyert ezüstérmet. A dobogó második fokára állhatott a rúdugró Mészáros Emma is. Szerdán ezüstérmes lett az úszók 200 méter vegyes döntőjében Kováts Alex. Harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 52 kilogrammos súlycsoportjában Mamira Luca, a gerelyhajító Illyés Gréta és az úszó Bagi Zoltán 100 méter gyorson. Kedden a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabadon Ármin és 100 méteren Deák Zalán győzött. Második lett 1500 méteren Szirbek Albert és Szeleczki Szabina cselgáncsozó a 44 kilogrammos súlycsoportban. Bronzérmet szerzett 200 méter pillangón az úszó Zámbó Virág, 200 méter háton Szabó Dóra, 1500 méter gyorson Kovács-Seres Hunor, valamint a gyalogló Kovács Alexandra 5000 méteren. Hétfőn az úszó Elekes Tamara 400 méter vegyesen nyert.

A 2022-es EYOF-on a legeredményesebb magyar versenyző az úszó Kováts Alex lett 1 arany és 2 ezüstéremmel.

Frissítés: a magyar szövetség (MASZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a magyar atléták a három arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel a sportág EYOF-éremtáblázatán az előkelő negyedik pozícióban zártak. A 11 dobogós helyezésnél egyik ország sem tudott többet szerezni az atlétikai pályán, így ebben a tekintetben holtversenyben első lett a magyar csapat a lengyelekkel, az olaszokkal és a csehekkel. Az atléták 11 medáljukkal a magyar küldöttség legeredményesebb sportolói voltak a nyolc érmet szerzett úszókat megelőzve. Ez a 11 érem ráadásul magasan a legtöbb, amit az atléták az EYOF 1993 óta íródó történetében elértek. Eddig a 2013-as esemény volt a legeredményesebb a maga hat érmével, igaz, akkor négy arany is került a gyűjteménybe Utrechtben. A korábbi seregszemléken 14-16 fővel vett részt a csapat, most 26 atléta kapott lehetőséget, ebből 17 versenyző szerzett érmet.

Kovacs alex mobszalmaspeter
Fotó: MOB/Szalmás Péter

A nemzetek éremtábláján Magyarország az 5.; az éllovas Olaszország, Németország és Spanyolország.

A nyári EYOF-ok történetében eddig a magyarok 267 érmet nyertek, köztük 81-81 aranyat és ezüstöt, valamint 105 bronzot.

A magyar dicsőségtábla itt található.

Frissülő képgalériánk itt böngészhető.

(Fotó: MOB/Szalmás Péter)


Nyitókép: MOB/Szalmás Péter

#Besztercebánya 2022