Orosz olimpia boritokep
2022. 03. 30.

Mi lesz veled, orosz sportélet?

Nem biztos, hogy Oroszország egyhamar visszatérhet a sport világába.

Oroszország nem érti, sportolói csodálkozva pislognak. Arckifejezésük egy neveletlen diákéra emlékeztet, akit tévedésből más bűnéért küldenek szamárpadba, majd az igazgató úgy mond ítéletet felette, hogy még csak ki sem nyithatja a száját. Sokak megdöbbenésére szinte a teljes orosz sportot sarokba térdeltették és kiszorították a nemzetközi versengésekből. Legutóbb ilyen határozott és gyors fellépésre a hatvanas években volt példa, mikor Dél-Afrikát az apartheid rezsimmel szembeni összefogás eredményeként évtizedekre száműzték a nemzetközi vérkeringésből, de ez a mostani akció még azon is túltesz. Szinte hihetetlen, de bő egy hónappal ezelőtt a 2022-es pekingi téli olimpia utolsó éremátadóján Alekszandr Bolsunov sífutó felugrott a dobogó tetejére, majd Csajkovszkij zongoraversenyének kíséretében felvonták az Orosz Olimpiai Bizottság zászlaját. Néhány nap múlva pedig megkezdődött az Ukrajna elleni támadás, Vlagyimir Putyin orosz elnök által „speciális katonai műveletnek” nevezett akcióban eddig civilek százai vesztették életüket, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint Európa a második világháború óta a legnagyobb menekültválsággal néz szembe. A sportvilág pedig egyöntetűen a megszállók ellen fordult.

A közvélemény hatásai

Maradjunk az iskolai analógiánál: vajon mit tehetne az igazgató, ha a rosszcsont diák osztálytársai azzal fenyegetőznének, csapatostul otthagyják az iskolát, a szüleikkel tüntetést szerveznek, minden intézményvezetőt lemondatnak, ha ezt a komisz kölyköt még egyszer visszaengedik az osztályterembe? Nehéz ügy. Mielőtt az arra jogosult sportszervek meghozták volna ítéletüket, a nemzetközi közösség olyan hangerővel horgadt fel, amelyet követően már fel sem merülhetett, hogy csak ceruzával, s ne tollal kerüljön intő a naplóba. Így történhetett meg az a csúfság, hogy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság – saját korábbi álláspontján szigorítva – néhány nappal a játékok megkezdése előtt kitette a stop táblát az „agresszor nemzet” sportolók elé. Mint kiszivárgott, több csapat is az azonnali visszalépés mellett döntött volna, ha orosz vagy fehérorosz sportolók startvonalhoz állhatnak. Nyomásgyakorlás ez a javából. Ami tény: hosszú évtizedek óta nem kavart ekkora (közösségi) média hullámokat egy fegyveres konfliktus. Okok, felelősök és békét jelentő megoldási lehetőségek soha nem látott mértékű vitacunamit gerjesztettek. Ilyen felfokozott hangulatban a döntéshozók rémálmokban előforduló dilemmákkal szembesültek. Alig elítélhető módon a rapid tűzoltást, vagyis a még nagyobb nemzetközi botrányt és az abból fakadó esetleges erőszakcselekmények elkerülését tűzték ki célként.

Orosz olimpia barcelona1992

A történelemben nem először fordul elő, hogy egy konfliktus kirobbanását követő indulatok már akkora hullámokat vernek, hogy a kezdeti értelemvezérelt (szilárd érvekkel megtámasztott) cselekvés lassan érzelemvezéreltté válik, mint ahogy az a paralimpiai kizárásnál is tetten érhető volt. Ez a folyamat vezetett több évtizedes eltiltásokhoz és politikai alapú bojkottokhoz is. Emiatt a wimbledoni teniszverseny szervezői már politikai állásfoglaláshoz kötik az orosz és fehérorosz játékosok indulását, a milánói egyetemen pedig berekesztik a Dosztojevszkij-kurzusokat, az Európai Év Fája versenyből pedig kizárnak egy orosz indulót. A nap mint nap egymásnak feszülő ellentétes narratívák hatásai alól a sportolók sem vonhatják ki magukat. A helyzet pedig fokozódik, miután egyre több sportoló áll be Vlagyimir Putyin háborús politikája mögé. Egy példa: Ivan Kuliak tornászt széles körben kritizálták, miután „Z” szimbólumot viselt trikóján, amikor átvette bronzérmét a Nemzetközi Tornaszövetség dohai világkupa-versenyén. Amikor megkérdezték a 20 éves fiatalembert, hogy megismételné-e ezt a gesztust, így felelt: „Ha lenne egy második esély, és ismét választanom kellene, hogy a ’Z’ betűvel a mellkasomon lépjek-e be a terembe, vagy sem, én pontosan ugyanezt tenném.” Felelősségre vonható-e ez a fiú, ha nem szent meggyőzésből háborúpárti, hanem neveltetése miatt kevéssé ellenálló a politikai propaganda tudatmódosító hatásával szemben? Elítélhető-e az a teniszező, aki családját féltve nem határolódik el hazája vezetőjétől? Kínzó, már-már megválaszolhatatlan kérdések, éppen ezért tekintsünk inkább a jövőbe: mi vár az orosz sportolókra?

A szabály az szabály

Lássuk, honnan indult ez az egész. Az Ukrajna elleni támadás a harmadik alkalom volt, hogy Oroszország megsértette az olimpiai fegyverszünetet, amelyet már az ókori játékok idején is szentnek és megmásíthatatlannak tartottak. (Ennek praktikus oka az volt, hogy a messzi földről, többnyire gyalogszerrel érkező olimpiai résztvevők épségben odajussanak a játékok színhelyére, majd hazafelé se essen bántódásuk.) Az orosz csapatok röviddel a 2008-as pekingi olimpia megnyitója után bevonultak Grúziába, aztán 2014-ben nem sokkal a szocsi téli olimpia befejezése után annektálták a Krím-félszigetet. A NOB szigorú intézkedéseket fogadott el, frissítette az Olimpiai Charta 50. szabályát, amely tiltja a politikai gesztusokat és tiltakozásokat a versenyhelyszíneken. A NOB Sportolói Bizottsága a 2020-as tokiói játékok előtt közzétette az olimpiai fegyverszünetet és az egység eszméit hirdető iránymutatásait is. „A játékok egyedülálló természete lehetővé teszi, hogy a világ minden tájáról érkező sportolók békében és harmóniában találkozzanak egymással" - áll a dokumentumban. Nos, ennek idén már harmadjára sem sikerült megfelelni. Történelmi példák mutatják, hogy lassú, fájdalmas időszak vár az orosz sportolókra, mire országuk visszailleszkedhet az olimpiai mozgalomba. Éppen ezért felelősökre mutogatás helyett jobb, ha előretekintünk, egyenesen a múltba. Mi történt az elmúlt idők háborúit követően? Talán ebből Oroszország is okulhat, hogy mi vár rá.

Egy évszázaddal ezelőtt Németországot és szövetségeseit az első világháború után kizárták az 1920-as antwerpeni olimpiáról. Érdekesség, hogy még 1914-ben Budapestnek ítélték a rendezést, ám mint háborús vesztest, minket meg sem hívtak a seregszemlére. Ugyan sokáig lobbiztunk a döntés megváltoztatásáért, végül az akkori sportnapilap 1920. augusztus 23-án így írt a végkimenetelről: „A gyűlölet, a harag, a politika voltak a rossz tanácsadók, amelyek a leggrandiózusabb sportvetélkedésből kizárták a központi hatalmakat. De erős a hitünk, hogy utoljára történt. Hisszük, hogy az eljövendő négy esztendőben megtisztulnak a gyűlölet iszapjától a szívek, s a sport békés harcmezején, a pályán végre baráti kezet szorítanak egymással azok a nemzetek, amelyek ma az olimpiai tusát vívják azokkal, amelyeket a gyűlölet és a politika száműzött onnan." Érdemes emlékezetünkbe vésni ezeket a szavakat, mert ez a retorika visszatérő lehet majd a háború befejeztével. A magyarok már a következő párizsin, a német sportolók csak az 1928-as amszterdami játékokon vehettek ismét részt.

Orosz olimpia london1948

A második világháború után a legyőzött tengelyhatalmak, Németország és Japán távol maradt az 1948-as olimpiáktól (London, St. Moritz), előbbit meg sem hívták, utóbbi nem fogadta el az invitálást. "Remélem, biztos lehetek abban, hogy ha 1948-ban olimpiát rendeznek, akkor legalább a németek és a japánok nem kapnak meghívást a versenyre" - mondta Lord Aberdare, a NOB végrehajtó bizottságának brit tagja. London, akárcsak Antwerpen és Párizs húsz évvel azelőtt, még mindig magán viselte a konfliktus sebhelyeit, és a háború utáni években továbbra is ellenséges volt a két „agresszor nemzettel" szemben. A NOB 1947-es stockholmi ülésén kérelmet nyújtottak be Nyugat-Németország olimpiai bizottságának elismerésére, ezt a tagok elutasították, így fel sem merülhetett a következő évi részvétel. Bár az országot felosztották a szövetséges hatalmak között, megengedett volt egy „egységes” német csapat indulása. Majdnem hét év telt el a második világháború vége óta, mikor a helsinki játékokon Kelet- és Nyugat-Németország sportolóiból kellett volna csapatot összeállítani, ám csak az NSZK legjobbjai versenghettek. 1956-tól az „egységes” nemzet speciálisan módosított, német színekben pompázó, de olimpiai gyűrűkkel díszített zászló alatt indult. (1968-ban szerepelt először külön az NDK és NSZK csapata.)

A japánok részt vehettek az 1951-ben Delhiben megrendezett Ázsiai Játékokon, és 1952-ben visszatértek az ötkarikás színtérre. Olyan is előfordult, hogy a NOB villámsebesen engedett vissza nemzetet az olimpiai vérkeringésbe. Az apartheid-rezsim, az ország faji szegregációs politikája miatt 1964 és 1992 között dél-afrikaiak generációi estek el az olimpiai álmaiktól. Nelson Mandela 1990-es szabadulását követően már bizonyos volt, hogy két év múlva Barcelonában ott lehetnek, a NOB pedig nem is gördített akadályt ez elé. Ennél is gyorsabb eljárás eredményeként engedélyezték a bosznia-hercegovinai sportolóknak, hogy saját zászlajuk alatt versenyezzenek, annak ellenére, hogy az ENSZ szankciói 1992-ben kitiltották a volt Jugoszláviából származó sportolókat, mivel a Balkánon polgárháború dúlt. A Szovjetunió felbomlását követő esztendőben az oroszországi sportolók is profitáltak a NOB gyors fellépéséből, amikor az 1992-es albertville-i téli olimpián és a barcelonai játékokon engedélyezték az Egyesített Csapat létrehozását, így Független Államok Közössége néven az olimpiai lobogó alatt indulhattak. A balti tagköztársaságok önállóan vehettek részt a játékokon.

Sok múlik a háború kimenetelén, de tény, hogy ha a konfliktus lezárult, a NOB és a nagy sportszövetségek hamar visszaengedhetik az oroszokat a versenypályákra. Persze, ha a hangos tömeg is rányomja erre a pecsétet. Reméljük, hamar aktuálissá válik ez a kérdés.

(Idézet: Nemzetisport. Fotók: Borítókép: orosz zászló labdával/Jernej Furman, 2010, flickr.com; Sprint finis az 1992-es barcelonai paralimpián/Norman Bailey, Ausztrál Paralimpiai Szövetség, Wikimedia Commons; Az 1948-as londoni olimpia nyitóünnepsége/National Media Museum UK)

#Olimpia