Image00011
2022. 01. 27.

Megérkeztek és már edzettek is Pekingben a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók

Helyi idő szerint csütörtök reggel megérkezett Pekingbe, a téli olimpia helyszínére a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott.

A delegáció szerdán először Amszterdamba repült, majd ott közel kilencórás várakozást követően folytatta útját a kínai fővárosba. A megérkezést követően mindenki átesett a kötelező és a koronavírus-járvány miatt nagyon szigorú repülőtéri procedúrán, majd elfoglalhatta a szállását, amelyet addig nem lehet elhagyni, amíg nincs megerősített negatív PCR-teszt eredménye.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók egy átmozgató edzéssel csütörtökön napközben már be is lőtték maguknak a pekingi pályát.

IMG 9308

A pekingi téli olimpia jövő pénteken kezdődik, a short trackesek versenye rögtön másnap rajtol, amikor vegyes váltóban már érmeket osztanak, illetve sor kerül a női 500 méter és a férfi 1000 méter selejtezőjére. Előbbiben Jászapáti és Kónya, utóbbiban pedig a Liu testvérek, valamint Krueger a nevezett.

Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

Kozuback Kamilla, az első magyar olimpikon snowboardos pénteken, a síelők – az alpesi szakágban érdekelt Kékesi Márton és Tóth Zita, valamint Kónya Ádám és Pónya Sára sífutók – vasárnap kelnek útra Pekingbe. A Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk műkorcsolyázó páros február 11-én utazik az olimpiára, mivel az ő versenyük február 18-án és 19-én lesz.

A pekingi téli olimpiát február 4. és 20. között rendezik. Magyarországot 14 sportoló képviseli: Tóth Zita és Kékesi Márton (alpesi sí), Kozuback Kamilla (snowboard), Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk (műkorcsolya), Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence, Varnyú Alex, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia (rövidpályás gyorskorcsolya), Pónya Sára, Kónya Ádám (sífutás).

(Fotók: Magyarock)

#Peking2022 #Shorttrack