Sterck borito 1
2021. 01. 29.

Lola egy diktátor! – Sterck Laura kutyái

Anatole France mondta: „Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik”. Olimpikonjaink lelke felébred, rovatunkban pedig megismerhetitek kedvenceiket. A #magyarock&állatock harmadik részében az MTK karatésa, Sterck Laura meséli el kutyái, Lola és Tádé kalandjait.

Két kis fekete jószágom van. Lola baba korában, két hónaposan került hozzánk. Én 11 éves voltam akkor, és azt mondtam anyukámnak, hogy az az álmom, hogy legyen egy fekete kiskutyám – ez egyébként furcsa, hiszen az a közhiedelem a gyerekekről, hogy nem szeretik a fekete kutyákat, ők pedig ott maradnak a menhelyen. Lolát az utcán találták és felrakták az internetre, így került a családunkba. A közelmúltban, január elején pedig hozzám került egy másik kutyus, a 9 éves Tádé – őt is az interneten láttam meg, és beleszerettem. Úgy éreztem, van még kapacitásom egy kutyára, és nagyon szerettem volna segíteni egy ilyen „úgyse fogják elvinni a menhelyről” kutyusnak.

Hogy milyen fajtájúak? Feketék :D. Keverékek mindketten, Lola megmondhatatlan, talán pincser és csivava is van benne, Tádéban pedig van valami bullszerű, mert elég izmos és furán áll a füle. Igazi kutyás családba születtem, már anyukámnak is volt két kutyusa: egy németjuhász, illetve egy farkaskutya-keverék. Ahogy ők idősek lettek és elhagytak minket, lett egy másik németjuhászunk – tőle tavaly búcsúztunk el. Mellé került hozzánk anno Lola a házba, a németjuhász kerti kutyus volt.

Tádé személyiségéről még nem sokat tudok, hiszen nemrég került hozzám. Lola egy igazi diktátor, egy császárnő. Végtelenül kedves és barátságos, csak mindig az legyen, amit szeretne – igazi hölgy. Kisajátítja az ágyat, néha nagy kegyesen maga mellé enged engem is esténként. Más kutyákkal nevetségesen kedves, mindenki nagyon jól szórakozik rajta. Hátracsapja a füleit, és elkezd topogni – ezért szerettem bele Tádéba is, mert ő ugyanígy barátkozik. Amikor Tádé és Lola először találkoztak, egymás körül topogtak – az egész kutyafuttató rajtuk nevetett.

Lolát mindenhová csempészem magammal. Kiskorában próbáltuk otthon hagyni, és amíg velünk volt a németjuhászunk, addig többé-kevésbé ez megvalósítható volt a kertben. Aztán jött a tél, és nem hagyhattuk kint, ahhoz nagyon kevés szőrzete van. Bent a lakásban pedig lebontott mindent: lerántotta a függönyt, ízekre szedte a bejárati ajtót, csak azért nem lyukasztotta át, mert hazaértünk. Egy ideig anyukám vitte magával a munkahelyére, de aztán kiköltözött Olaszországba, Lola pedig itt maradt velem. Már nem akartam kísérletezni, mennyire bontja le a lakást, kint nem tudtam hagyni, mert társasházba költöztünk, úgyhogy úgy döntöttem, megpróbáljuk az egyetemet, ott hogy fog viselkedni – és teljesen jól működött. Csináltattam neki egy saját táskát, vittem, leraktam és ott aludt. Neki csak az a lényeg, hogy mellettem legyen. Így jutott be többek között az MTK-székházba, a Magyar Sport Házába (amit még nem is tudnak, hogy ott volt :D), de volt már velem bevásárlóközpontokban, színházban és moziban is. Ilyenkor teljesen békés, letakarom egy sállal (de persze kap levegőt!) és jól érzi magát, tökéletesen elvan.

Futni viszont nem viszem magammal, mert nem szereti ezt az iramot, és gyakran megijed. Nem érti, hogy miért futok, azt hiszi, hogy baj van. Amikor sprinteket futunk, akkor utánam sprintel, és nekem ugrik örömében, hogy minden rendben. A karateedzéseket már megszokta teljesen, már fel sem néz a hangokra.

(Nyitókép: 888.hu, fotók: Sterck Laura gyűjteménye)

#MagyarockésÁllatock