Habsburg Gyorgy003 scaled e1615452996927
2021. 03. 11.

Habsburg György számára a lovas közeg amolyan „pozitív mellékhatás”, amit nagyon élvez

Február végi szombat délután. A Tétényi-fennsík és az Etyeki-dombság vonulatait a mínuszok után végre…

Február végi szombat délután. A Tétényi-fennsík és az Etyeki-dombság vonulatait a mínuszok után végre a tavasz első langyos fuvallatai simítják. A sóskúti lovardában Eilika asszony – írhatnám: oldenburgi hercegnő, hiszen János Frigyes oldenburgi herceg leánya – edzést tart, a 17 éves Károly lovastornaedzésen gyakorol; Zsófia, az idősebb lány Madridban a hétfői egyetemi előadásokra veszi át a „leckét”, Ildikó, a kisebbik szintén a távoli Spanyolországban a nyelvtanulás mellett a hollandiai egyetemi felvételijére készül. György, a ház ura – a királyi hercegi rangú Habsburg György – pedig épp az ebédet készíti a fővárostól alig több mint 20 kilométerre található Pest megyei otthonukban. De mivel ő határozta meg az interjú koradélutáni időpontját, gond nélkül keresem. Egy végtelen jó kedélyű, jó humorú, kissé tört magyarsággal – Németországban nevelkedett, felnőtt fejjel tanult meg magyarul, ma hat nyelven – beszélő, az ötvenes éveiben járó úriember fogad, természetesen alkalomhoz illő öltözékben, magyarockos felsőben. Mint mondja, jól érzi magát benne, kényelmes, jó az anyaga – a maga módján így (is) készült a beszélgetésre. A diskurzusból kiderül: nem csak a felsőben, a lovassportban is jól érzi magát, mint mondja ’97-ben a sportággal is „házasságot kötött”, ami „amolyan pozitív mellékhatás” számára. Egy arisztokrata család, diplomata családfő és a lovassport…

Sóskút, 2002. augusztus 11.
Lovassport napot tartottak Sóskúton, ahol távlovagló és távhajtó versenyt, lovas tornát, díjlovaglást, kettes és négyes fogathajtó versenyt rendeztek. A képen: Habsburg György főherceg, Magyarország utazó nagykövete és felesége, Habsburg Eilika főhercegné, aki a versenyen részt vett.
MTI Fotó: Kovács Attila

– Ma késői ebéd lesz, fél háromra ígértem, addig jók vagyunk. Szeletelt hús tejszínes öntettel, svájci módra, rizzsel, zöldséggel. Ma én vállaltam a főzést, mindenki másnak programja van, későn tudunk leülni a családi asztalhoz – mondja mosolyogva, a legnagyobb közvetlenséggel és természetességgel IV. Károly, utolsó magyar király és felesége, Zita királyné unokája, Habsburg Ottó, utolsó magyar trónörökös és Regina szász–meiningeni hercegnő fia, György, akit a királyi hercegi cím is megillet.

Pedig egy ilyen múltú arisztokrata családban az ember a filmek és regények alapján akár mást is képzelhetne: többfős házvezetést, asszisztenciát, szakácsokat, felszolgálókat. De talán ez is jól példázza főhősünk személyiségét, emberi arcát, egyben egy XXI. századi ötfős, trendi kifejezéssel élve europer család sokszínűségét.

Sóskút, 2004. augusztus 18.
Habsburg György utazó nagykövet és felesége, Habsburg Eilika, valamint gyermekeik, Habsburg Zsófia (előtérben j.), Habsburg Ildikó (előtérben b.) és Habsburg Károly Konstantin családi összejövetelen fogadják a sajtó képviselőit. Balról György főherceg szülei, Habsburg Ottó és Regina von Habsburg, jobbról pedig Eilika főhercegné szülei, Ilka von Oldenburg és Johann von Oldenburg áll.
MTI Fotó: Kovács Attila

– Amúgy óriási a Habsburg család, szerte a világban legalább félezren vagyunk. Sok országban élünk, Magyarországtól Spanyol-, Svéd-, Németországon át Ausztriáig, Georgiáig. A szűk családunkban heten vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb, összesen 22 gyermekünk, 33 unokatestvérünk van. Ekkora családot nehéz összetartani. Van egy WhatsApp-csoportunk, azon tudunk kapcsolatot tartani, a fiatalabb generáció aktív a közösségi médiában. Amikor 2004-ben, a Vatikánban nagyapámat boldoggá avatták, vagy 2011-ben édesapámat Bécsben eltemettük, akkor viszonylag többen találkoztunk. Bátyám most januárban volt hatvanéves, a járvány miatt még nem tudtuk megfelelően felköszönteni. Hogy érzékeltessem a nagycsalád fogalmát, Zita nagyanyámék 24-en voltak testvérek.

Rögtön az elején tisztázzuk – noha az olimpiai családban megengedőbb a közvetlen megszólítás, ő maga pedig az olimpia nagykövete is –, miután 1996-tól diplomáciai pályán mozog, hosszú ideje utazó nagykövet, március elejétől Párizsban Magyarország elsőszámú diplomatája, mégiscsak „nagykövet úrnak” szólítanám.

Budapest, 1997. november 22.
Habsburg György utazó nagykövet és felesége Eilika von Oldenburg főhercegnő fogadást adott Habsburg Ottó, az Európai Parlament tagja és a Páneurópai Unió elnöke – november 20-i – 85. születésnapja alkalmából a Nemzeti Múzeumban november 22-én. A rendezvényen vendégül látták a magyar politikai élet vezető képviselőit, a kulturális, tudományos élet, valamint a diplomáciai testületek Budapestre akkreditált képviselőit. Az eseményen Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mondott beszédet Habsburg Ottó tiszteletére.
A képen: Eilika főhercegnő, Habsburg György és Puskás Ferenc.
MTI Fotó: Soós Lajos

– Egyedül utazom, hisz’ mindenkinek megvan a dolga, a maga helyén. Manapság nem nagy távolság a Budapest-Párizs közötti 1500 kilométer. Feleségemet ideköti a lovarda. Fiam, Károly Magyarországon jár középiskolába, még bő két éve van az érettségiig. Az idősebb lányom, Zsófia, a madridi egyetemen nemzetközi kapcsolatok szakirányon tanul. A középső, Ildikó Hollandiában szeretne egyetemre járni, készül rá, addig is Spanyolországban tanulja nővérével a nyelvet – szögezi le párizsi nagykövetünk, kiküldetése megkezdése előtt néhány nappal.

A három ifjú Habsburg jól áll nyelvtudás terén, kiskoruktól németül és magyarul is beszélnek, az angol, spanyol és a többi pedig jön hozzájuk.

Budapest, 2012. december 1.
A 11 éves Habsburg Zsófia versenyez az OTP Bank Lovas Világkupa pónilovas versenyében a Papp László Budapest Sportarénában 2012. december 1-jén.
MTI Fotó: Földi Imre

Mai alaptémánk természetesen a sport. A fiatalok a lovassport egy-egy szakágában többszörösen országos bajnoki helyezettek, korosztályos Európa-bajnoki résztvevőnek számítanak; Zsófia például military-, a magyar bajnok, Budapest-bajnoki ezüstérmes Károly pedig lovastornaversenyen mérkőzött meg a kontinens legjobbjaival. A kis Zsófi 11 évesen már pónija nyergében világkupán indult.

– Honnan ered a lovas kötődés? Családi hagyomány, esetleg arisztokrata társadalmi elvárás?

– 1997-ben vettem feleségül Eilikát, és egyúttal – ezért talán nem haragszik meg – a lovassporttal is házasságot kötöttem. Közel a fővároshoz, de mégis vidéki környezetben, Sóskúton telepedtünk le. Kaptunk egy lovat nászajándékba. Kezdetben volt egy, majd kettő. Létrehoztunk egy lovardát, lovasközpontot, amit lépésről-lépésre, hosszú éveken át építettünk, fejlesztettünk, aminek ő áll az élén. Én rengeteget utaztam korábban is, de maximálisan támogattam mindig is. Eilika gyermekkorától lovagol, már a keresztelőjére egy kis pónit kapott, együtt nőtt fel vele. Tízéves korától versenymúltja is van, a kilencvenes évektől képezte magát lovas szakemberré. Ma edző (edzőlicencei: lovastusa, díjlovaglás, díjugratás, futószárazó, parasportedző – a szerk.) és persze ügyvezető is egyben. Több növendéke bajnoki helyezést jegyez, ranglistán szerepel. Nagyon profi, az élete nagy része a lovassport körül forog; családja lótenyésztéssel is foglalkozik, ma is híresek az oldenburgi sportlovak. Lovasközpontot vezetni egész hetes elfoglaltságot jelent hétfő reggeltől vasárnap estig. A lovassport számos szakágával foglalkozunk, legyen az díjugratás, tereplovaglás, távlovaglás, military vagy lovastusa, lovastorna, hippoterápia vagy éppen lovas parasport. A Sóskúti Menő Manó Klub többször volt már verseny házigazdája is. 1998-ban létrehoztuk a Habsburg Eilika Alapítványt, amelynek keretében gyógylovaglással, sérült gyermekek rehabilitációjával is foglalkozunk, többek közt autistákkal is. A lovarda kinőtte magát az elmúlt több mint húsz év alatt. Van, hogy hetente 120 gyerek is megfordul nálunk a különböző szakágakban; a legkisebbek pónisport-foglalkozásokon vesznek részt. Eilika visz mindent, én inkább csendestárs vagyok, az egész számomra amolyan pozitív mellékhatás, amit nagyon élvezek. A gyerekek ebbe nőttek bele, talán előbb ültek lóháton, mint járni tudtak volna. Ha itthon vagyok, én is elkísérem őket a versenyekre, egyik legnagyobb szurkolójuk vagyok. A vidéki életmódnak persze számos előnyét élvezem magam is. Közel lakunk Budapesthez, nem vészes a napi ingázás. Itt a sóskúti dombok közt a kutyáinkkal nagyokat sétálok, a mai interjú előtti reggelen is 9 kilométert gyalogoltam. Bajorországi gyermekéveim, majd innsbrucki egyetemi éveim alatt az alpesi környezet közelsége miatt egyébként a sísport is közel állt hozzám.

Sóskút, 2002. augusztus 11.
Lovassport napot tartottak Sóskúton, ahol távlovagló és távhajtó versenyt, lovas tornát, díjlovaglást, kettes és négyes fogathajtó versenyt rendeztek. A képen: Habsburg Eilika és kislánya Zsófia főhercegnő Fantom nevű lova nyergében a terepverseny előtt.
MTI Fotó: Kovács Attila

Édesapja itt Sóskúton díszpolgár lett ’93-ban. Mennyire volt ez meghatározó a család jövője szempontjából?

– Van egy ilyen irányú kötődésem a településhez, ekkor jártam itt először. Akkor még nem tudhattam, hogy ez mennyire meghatározza a jövőmet. Az esküvőnk után a polgármester úr felkért bennünket, hogy a község lovassportklubját ’vegyük a szárnyaink alá’ és legyünk a védnökei. Eleinte itt tartottuk a lovunkat, bejártuk vele a környéket, megtetszett, tervezgettünk, majd építkeztünk; gyökeret vertünk, egy szép történet vette kezdetét. Itt élünk lassan negyed évszázada, Eilikát így egyben a munkája is ide köti.

Nem ritka az arisztokrata, királyi családi kötődésű diplomaták, sportvezetők részvétele a sport világában. Többen is vannak az ázsiai, afrikai országokból, Európából például Anna brit királyi hercegnő, Albert monacói herceg, Frederik dán koronaherceg, Vilmos Sándor holland király, Constantin görög király, korábban Pilar de Borbón spanyol infánsnő. És persze Habsburg György.

– Az európai országokban is több példa van arra, hogy királyi, hercegi dinasztiák örökösei, tagjai aktív részt vállalnak a kapcsolatrendszerükön keresztül egy-egy sportág nemzetközi szervezetének vezetésében, esetleg az olimpiai mozgalomban, tagjai a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, vagy éppen a nemzeti olimpiai bizottságukat segítik valamilyen formában nemzetközi színtéren, a diplomácia terén. Ilyen például – és igen jó a kapcsolatunk – II. Albert monacói herceg, aki amellett, hogy hosszú ideje tagja a NOB-nak, a Nemzetközi Öttusa Szövetség tiszteletbeli elnöke is; korábban bobversenyzőként öt olimpián indult. Elfogadta a meghívást a 2019-es budapesti öttusa-vb-re, akkor találkoztunk is. Nagyon hasznosak ezek a kapcsolatok, amiket az általunk képviselt sportszervezeteink számára vissza tudunk forgatni.

Ma a Magyar Olimpiai Bizottság nagykövete is. Első olimpiai élménye a müncheni volt. Már akkor magával ragadta a játékok hangulata?

– Egy München melletti kis tóparti településen, Starnbergben nevelkedtem. 1972-ben mindössze 8 éves voltam, amikor a német városban rendezték az olimpiát. A közelsége miatt megcsapott a játékok szele, annak hangulata, láza, amit kisgyermekként hatalmas élményként éltem meg. Azóta is az olimpizmus, az ötkarikás eszmevilág híve vagyok. Örömmel veszek részt a 2005-ben alapított Budapesti Olimpia Mozgalom, majd a BOM a Magyar Sportért Alapítvány munkájában, és boldogan teszek eleget Kulcsár Krisztián MOB-elnök felkérésének, miszerint a Magyar Olimpiai Bizottság nagyköveteként a magyar olimpiai mozgalom nemzetközi kapcsolatait, külföldi megítélését építhetem a kapcsolatrendszeremmel és a sport iránti elkötelezettségemmel. Büszke vagyok erre a munkámra. Az elmúlt években láttam sok fantasztikus magyar fiatalt Buenos Aires-ben, az ifjúsági olimpián, és persze óriási impulzust jelentett a riói olimpia, például Kozák Danutáék diadala, majd szurkolni a magyar zászló alatt, na és a magyar közösséggel együtt énekelni a himnuszt – egy életre meghatározó élményt adott. Nagyon büszke vagyok, amikor egy-egy magyar siker után a sportdiplomatákkal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaival beszélgetve kiderül, hogy magyar vagyok, és nekem is gratulálnak a sportolóink eredményeihez, noha ez az ő sikerük. Fantasztikus érzés! De egy másik élményt is szívesen megosztok, mert felejthetetlen volt Zsófi lányommal az esemény részese lenni: ez a 2019-es minszki Európa Játékok előtti lángfutás volt, Valóra Váltó elnevezéssel, amikor Budapest belvárosában 124-en futottunk és adtuk kézről-kézre a fáklyát, szó szerint elérhetőségbe került így egy olimpiai esemény lángja, annak szellemisége.

(Fotók: MTI; Magyarock/Szalmás Péter)

#Énésasport #Interjú #Mivagyunk