Kínai kalandjaink első részében olvashattátok, hogy érkezés után volt egy kis kalamajka a recepción, minek következtében olyan hajnali fél 2 felé kerültünk csak ágyba, másnap pedig korán reggel kelni kellett a kötelező körök elintézése végett. Nos, ez pont elég volt ahhoz, hogy az amúgy is megterhelő utat és környezetváltozást cipeljem még magammal picit.

Az első napjaink a helyszínek bejárásával, meg az oda való eljutással teltek, így mire odajutottam, hogy érdemi munkát tudjak végezni, magyarán írni, hát volt vagy éjfél is. Plusz mivel Magyarországon akkor még csak délután van, a barátokkal, családdal, ismerősökkel akkor lehet a kapcsolatot leginkább tartani. Így esett, hogy az olimpia első hivatalos versenynapján elaludtam, 6:56-kor pattant ki a szemem, ami egy 7:00-kor induló autónál nem éppen a legelőnyösebb... Ám szerencse a szerencsétlenségben, hogy erőinket ezen a napon még nem kellett egyszerre két helyen bevetni, így nem maradt sajtós nélkül a női snowboardosok slopestyle versenye, benne Kozuback Kamillával. Amit így én a hotelban néztem végig, a laptopon dolgozva.

A délutáni short track versenyeket már nem bíztam a véletlenre, szépen időben elindultam, oda is értem, továbbá van annak valami bája, mikor az egyetlen európai vagy a stadionba menő buszon. A verseny hihetetlen élmény, dolgozik rendesen az adrenalin ilyenkor az emberben, és hála az égnek, volt minek örülnünk a végén!

Itt a téli olimpián az a szokás, hogy egy-egy sportág esetében az éremátadás a döntőt követő napon van egy Medals Plaza elnevezésű külső helyszínen, így másnap este erre vettük az irányt. Igazából ezt úgy kell elképzelni, mint amikor nálunk a Hősök terét elkerítik bármilyen koncert miatt, csak valamivel kisebb léptékkel. Van színpad, ahol esztrádműsor megy, majd pedig jön az eksön, vagyis maga az éremátadás ceremóniája. Mondjuk volt nagy csodálkozás, mikor hallottuk a fanfárokat, láttuk is a sportolókat bemasírozni – a kivetítőn. Csak éppen a színpadon nem volt egy teremtett lélek sem… Kellett pár perc, mire leesett nekünk, hogy a zhangijakou-i helyszín van éppen élő kapcsolásban.

Hogy olykor mennyire vátesz tudok lenni, az most is igazolódott. Írtam korábban, hogy a nyitóünnepséget egy kínai kollégával néztem végig. Hátha nem is a short tracken, de itt az éremátadáson tényleg sikerült ismét egymásba botlanunk. Éppen a többi magyar sajtóssal beszélgettünk, mikor elém pattant egy kínai lány. Se sapka, se szemüveg nem volt rajta — mint két nappal korábban —, így kellett pár másodperc, mire felfogtam, ki áll előttem. De nagyon megörültünk egymásnak, bemutattam a többieknek, ő elmesélte, honnan ismerjük egymást, majd büszkén mutatta a tőlem kapott Magyarockos kitűzőt is. Váltottunk pár szót, majd visszament a kollégájához, hiszen a vegyes váltók versenyét, amiben a mieink bronzérmesek lettek, Kína nyerte és így neki is volt dolga bőven.

Hazafelé kisebb sokkot kaptunk. Ugye sok újságíró és önkéntes vett részt ezen az eseményen, akik mind egyidőben indultak visszafelé dolguk végeztével. Ettől meg olyan sor keletkezett, mintha black friday lenne a mi utcánkban, a buszok pedig 10-20 percenként jöttek. A most következő soroknál pedig döntse el mindenki, hogy ismét a magyar lelemény diadalmaskodott, vagy csak szimplán az égbekiáltó pofátlanság. Történt ugyanis, hogy kollégám megelégelve a helyzetet (kb 80m hosszú volt a sor), kissé türelmetlenül előrement a kijárathoz, hogy érdeklődjön az ott strázsáló önkéntesnél, hogy ugyan mondja már meg, nem lehetne kicsit sűríteni azokat a buszjáratokat, ha már ennyi ember szeretné elhagyni egyszerre ezt a helyet késő este? Mire a helyi erő közölte vele, hogy buszt nem tud varázsolni, viszont álljunk akkor ide előre. Jó kollégám visszakérdezett, hogy de hát ez így nem fair azokkal, akik hátrébb állnak, mire kis túlzással azt a választ kapta, hogy „azok így jártak” — szerintem írnom se kell, hogy nem mentünk vissza a sor végére...

Mondjuk így se értünk előbb vissza a szállodába, mintha végig álltuk volna, hiszen az MPC-nél a csatlakozást természetesen nem értük el, de ez lassan már annyira a mindennapjaink része így egy hét után, hogy kár is külön megemlíteni. Viszont a #genderfluid mosdót annál inkább!

Folytatása következik...

Sorozatunk korábbi írásait itt olvashatjátok!