Kovacs alex mobszalmaspeter
2022. 07. 28.

Első és második hely az éremtáblán

Két sportágban három éremmel gazdagodott a magyar csapat Besztercebányán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál csütörtöki versenynapján. Az atléták holtversenyben elsők a nemzetek közti éremtáblán, Magyarország 17 éremmel a második.

Egy arany- és két ezüstérem a negyedik nap mérlege.

Az úszók 200 méter hát döntőjében a fiúk közül – előző napi ezüstje után, csütörtökön – Kováts Alex csapott először célba. A judós leányok -63 kilós súlycsoportjában Kelemen Adél a döntőben maradt alul izraeli ellenfelével szemben, így nyert ezüstérmet. A dobogó második fokára állhatott a rúdugró Mészáros Emma is. Emma 395 cm-es ugrásával csaknem 20 centivel javította meg korábbi legjobbját.

„Nyugisan szerettem volna kezdeni, de a rajtnál kizökkentettek, ennek ellenére nem lett rossz az időm. A tegnapi ezüst után a mai arany feldobta a hangulatomat” – mondta Alex.

„Nagyon rég bennem volt már ez az eredmény. Sok nehézséggel kellett megküzdenünk az edzőmmel, sérülés is hátráltatta a felkészülésemet. Érzem, hogy többre vagyok még képes, van még hová fogni a rúdon felfelé, így pedig csak magasabbra tudok majd ugrani!” – értékelt Emma.

SZP9144
Fotó: MOB/Szalmás Péter

„Nehéz időszak volt az elmúlt egy év, így nagyon örülök, hogy sikerült kijutnom, imádom az EYOF minden percét. Sajnálom a döntőt, de kifejezetten erős az izraeli lány, régóta szerettem volna már egyet küzdeni vele. Csodálatos volt, hogy ennyien szurkoltak nekem, mindenkinek át kellene élnie ezt a hangulatot” – értékelt a finálét követően Adél.

A judoteremben az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás öccse, Péter judóban versenyzett az EYOF-on; Tamás a helyszínen szurkolt, Péter (-90kg) a negyeddöntőből azonban nem jutott tovább. Miklósvölgyi Dániel (-81kg) a 32 között kiesett.

Az atlétikapályán csütörtökön is nagyüzem volt. Emma rúdugrósikere mellett Kriszt Sarolta 200 méteren és Ecseri Angéla 400 gáton 4., kalapácsvetésben (3 kg) Fertig Fanni 9., 2000 méter akadályfutásban Szemán Kata 14., 800-on Kis Petra Sára 5. lett. 100 gáton az előfutamban Balogh Laura 6. (14.), 200 méteren Alexovics Dániel és magasugrásban Papp Zsófia Edina döntős.

SZP8407
Fotó: MOB/Szalmás Péter

Az uszodában a 100 méteres pillangóúszás döntőjében Veress Hanna Róza 4., a vegyes 4x100-as vegyes váltó fináléjában 7. a magyar váltó. Az elődöntőkben 100 háton Szabó Dóra 5., 200 vegyesen Elekes Tamara 4., 100 pillangón Tóth Benedek Viktor 14., 100 mellen Sós Borbála Mária 8., 200 gyorson Horváth Ákos 11.

A teniszező vegyes párosunk a negyeddöntőben a nyolc között nagy csatában esett ki a finnek elleni találkozón, Bak-Szabó Norina és Nagy Botond ötödik lett, ami minden bizonnyal az egyik legjobb EYOF-eredményünk.

„Az EYOF-nak külön hangulata van. Sok mindenkit ismerek a versenyekről, sokakkal tudtam beszélgetni. Itt például már voltak labdaszedők, ami nekünk újdonság, ez is fokozta a korosztályos torna komolyságát. A teljesítményünket jónak értékelem; már az is bravúr volt, hogy az olaszokat megvertük, hiszen nagyon jó játékosok, de a finnekkel is végig partiban voltunk” – mondta Norina.

„Az is értéket tesz hozzá, hogy más sportágak képviselőivel is találkozunk, más sportágak versenyeire is el tudunk látogatni, így megismerjük azokat” – tette hozzá Botond.

Eyof tenisz mobtt

Tollaslabdában a Horváth Csanád, Hart Petra vegyes páros két szettben simán verte cseh ellenfeleit, és pénteken már a negyeddöntőért mérkőznek.

Befejezték a küzdelmeket a kerékpárosok. A keddi időfutam után csütörtökön a mezőnyversenyre került sor, közel 60 kilométert teljesített a peloton. A hölgyeknél Tóth Réka 21., Pusztai Dóra 44., Mudra Málna 59. lett. A fiúknál legjobb eddigi magyar EYOF-eredménnyel Pakot András 7., Hancz Tamás 22., Csáki Szabolcs – bukás után, csuklósérüléssel – 73. lett.

Kerekpar eyof2022 mobszalmaspeter
Fotó: MOB/Szalmás Péter

A kézi- és kosárlabdázó hölgyek csütörtökön pihentek; volt, aki az olimpiai multisportesemény erényeit kihasználva más sportágbéli társainak szurkolt a lelátón.

Szerdán ezüstérmes lett az úszók 200 méter vegyes döntőjében Kováts Alex. Harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 52 kilogrammos súlycsoportjában Mamira Luca, a gerelyhajító Illyés Gréta és az úszó Bagi Zoltán 100 méter gyorson. Kedden a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabadon Ármin és 100 méteren Deák Zalán győzött. Második lett 1500 méteren Szirbek Albert és Szeleczki Szabina cselgáncsozó a 44 kilogrammos súlycsoportban. Bronzérmet szerzett 200 méter pillangón az úszó Zámbó Virág, 200 méter háton Szabó Dóra, 1500 méter gyorson Kovács-Seres Hunor, valamint a gyalogló Kovács Alexandra 5000 méteren. Hétfőn az úszó Elekes Tamara 400 méter vegyesen nyert. Csütörtökön 17 érmet jegyzünk.

Atlétikában a spanyolokkal holtversenyben vezetjük a nemzetek tabelláját.

Medal standing 22 07 29
Fotó: MOB/Szántó Ruben

A nemzetek éremtábláján az olaszok (12, 9, 5) mögött a másodikok (5, 5, 7) vagyunk, harmadikok a spanyolok (5, 4, 2).

A magyar dicsőségtábla itt található.

Frissülő képgalériánk itt böngészhető.

#Besztercebánya 2022