009 3 scaled e1614880160711
2021. 03. 05.

„Amikor már csak egy ujjal kapaszkodsz a másikba…” – sportról négyszemközt Diazzal

Sportiskolába járt és mai napig lételeme a mozgás. Bár a zene a legnagyobb szerelem az életében, azon kevés szurkolók egyike, aki nem csak egy-két sportág kedvelője. Dobpergés és cintányér, a Magyarock „színpadán” a Kétoldalú minden érem egyik szerzője, a Wellhello énekese, Csöndör László, alias Diaz.

Sportiskolába járt és mai napig lételeme a mozgás. Bár a zene a legnagyobb szerelem az életében – természetesen a felesége után 😊 –, azon kevés szurkolók egyike, aki nem csak egy-két sportág kedvelője. Dobpergés és cintányér, a Magyarock „színpadán” a Kétoldalú minden érem egyik szerzője, a Wellhello énekese, Csöndör László, alias Diaz.

Mi az első sporthoz kapcsolódó élményed?

A legelső, amikor Pécsett laktunk, és anyukám még tornázott. Egy tornaközpontba járt le edzeni, én pedig sokszor vele mentem. Emlékszem, volt ott egy medence, tele szivaccsal, amiben a nehezebb elemeket gyakorolták, és imádtam abba ugrálni. Körülöttem mindenki sportolt, apukám kézilabdázott, anyu tornázott, a nagybátyám focizott. Jártunk ki a meccseire, együtt szurkoltunk, vitt magával más mérkőzésekre is. Aztán amikor jött az iskola, már én kértem a szüleimet, nézzünk meg egy sportiskolát.

Milyen sportágakat próbáltál ki?

Sok mindent kipróbáltam, de a két fő irány a kézilabda, illetve az atlétika volt. Utóbbiban távolugrottam és rövidtávot futottam, meg az úgynevezett hattusát csináltam. Elküldtek mezei futóversenyre is, mert hogy jól futok, de ott elvéreztem. Mindig jól bekezdtem az elején, mintha nem lenne holnap, aztán 500 méternél már kapkodtam a levegőt, majdnem megfulladtam. Addig jó volt elsőnek lenni, utána meg már persze örültem, hogy beértem. Egyszer vízilabdáztam is. Néhányan kiestek a csapatból a suliban így jött az ötlet, hogy szálljak be. Jól úszok, és kézilabdázok is, miért ne tudnám ezt is? Kevésbé ment… 😀

Amikor Körmendre költöztetek, hogyhogy nem a kosárlabdánál kötöttél ki?

Amikor oda költöztünk, már nagyon az atlétika és a kézilabda bűvkörében éltem. Persze, a suliban nyomták ezerrel a kosarat, de rájöttem, hogy én abban annyira nem vagyok jó. Természetesen kijártam Körmend-meccsekre, figyelemmel követtem akkoriban a kosárlabdát. Nagy feeling volt, ahogy egy emberként szurkolt az egész város. Ha már kosárlabda, megnéztem tavasszal Jordan sorozatát a Netflixen. Ajánlom mindenkinek, még akkor is, ha nem feltétlenül rajongó, mert nagyon motiváló, és olyan dolgok vannak benne, amiket a mindennapi életben is tudsz hasznosítani.

Mi az, amit a sportból hoztál magaddal, és tudod hasznosítani a zenében?

Könnyen össze tudok dolgozni másokkal, könnyen alárendelem magam a csapat érdekeinek. Valahogy mindig jobban tudtam örülni azoknak a sikereknek, amiket csapatban értem el. Jobb együtt megélni valakivel.

Ha már itt tartunk, mit jelent számodra a csapat?

Nyilván a Wellhello ugrik be elsőként, de nem csak Tomi, hanem a mögöttünk dolgozó sok-sok ember: a zenészeink, a technikusaink stb. Egy jó csapat összetartó, és a tagjai tűzbe mennek egymásért. Ha már csak egy ujjal kapaszkodsz a másikba, akkor is tudod, hogy visszahúz a szakadék széléről. A feleségemmel, Patival is egy csapatot alkotunk, és az elmondottak ugyanúgy érvényesek kettőnkre is.

Hangos szurkoló vagy?

Az attól függ. Azt észrevettem magamon, hogy akkor hatványozódik az elán, a szenvedélyessége a szurkolásnak, amikor már van tétje a dolgoknak, illetve amikor a magyar válogatott játszik (sportágtól függetlenül).

Melyik az első szurkolós élményed?

A sydney-i olimpia. Gyerekként nagyon izgi volt a hajnali kelés, volt indok, miért nem akarok lefeküdni, vagy miért akarok korábban kelni. Mindig a nagybátyám ébresztett, ott voltam náluk. Ő is nagy sportrajongó, együtt néztük a meccseket, versenyeket. Konkrétan, szerintem mindent láttam, ahol magyar versenyző volt. Nagyon megragadt az emlékezetemben Csollány Szilveszter, Nagy Timi és a kajak-kenusok sikerei. De az Erdei Zsoltos találkozás is ezért volt számomra nagyon nagy élmény (Erdei Zsolt szerepel a Kétoldalú minden érem videoklipjében – a szerk.), mert ő is Sydney-ben szerzett bronzérmet. Az ilyen dolgok miatt is hálás vagyok a zenének, amin keresztül sok sportolót ismerhettem meg.

A sportesemények legtöbbje nyáron van, amikor nektek is dübörög a koncertszezon. Ilyenkor hogyan tudod figyelemmel követni az eseményeket?

Ezzel kapcsolatban is vannak vicces sztorijaim. A riói olimpiát konkrétan a telefonomon néztem végig, akkor már volt Wellhello, koncerteztünk is ezerrel. Megesett az is, hogy bementünk a benzinkútra, a telefont nézve masíroztam befelé a shop-ba, hogy „EZAAAAZ!” – Tomi röhögött rajtam. Ott ordibáltam bent, mindenki nézett, ő meg mondta, hogy „na vagy nyertünk, vagy gólt lőttünk”.

De olyan élményem is van, mikor a siófoki plázson volt koncertünk. A Benedek Tibi által vezetett vízilabda-válogatott játszott, a koncert előtt a kivetítőn ment a meccs, és a közönséggel együtt a homokos parton néztem a közvetítést.

Említetted, hogy nagyon tetszett a The Last Dance, szereted a sportfilmeket?

Imádom, most néztem meg Griezmann és Anelka dokumentumfilmjét is. Nagyon tudok azonosulni az ilyen történetekkel. A Kétoldalú minden érem című dalunk szövege is áthallásos, és az élet bármely területére ráhúzható, ugyanúgy, ahogy ezek a sportfilmek is. Ezek a sikertörténetek a munkám során is inspirálnak.

Ha a világon bármelyik sportemberrel találkozhatnál élő/holt, ki lenne az?

Usain Bolt és Jordan biztos, de lássuk… Lance Armstrong is, akkoriban, amikor ő bringázott, nagyon sokat néztem a Tour de France-t. Benedek Tibit is jó volna látni, megrázott, ami vele történt, ő egy igazi példakép volt, igazságtalan, hogy ilyen fiatalon távoznia kellett.

(Képek: Magyarock/Szalmás Péter; Bodnár Dávid)

#Énésasport #Interjú #Mivagyunk