Bacsi nyito scaled

„A szívem visszahúzott a birkózáshoz”

2021. 05. 24.
Megosztás

Bácsi Péter a közelmúltban ünnepelte a 38. születésnapját. Kétszeres világ- és Európa-bajnokként 2019-ben úgy döntött, hogy nem vállalja már a negyedik olimpiájára való felkészülést, és más szerepkörben, szakmai igazgatóként próbálja segíteni szeretett sportját, a birkózást.

Bácsi Péter a közelmúltban ünnepelte a 38. születésnapját. Kétszeres világ- és Európa-bajnokként 2019-ben úgy döntött, hogy nem vállalja már a negyedik olimpiájára való felkészülést, és más szerepkörben, szakmai igazgatóként próbálja segíteni szeretett sportját, a birkózást.

Hogyan kezdődött a sporttal való ismerkedésed?

A bátyám már birkózott, s az ő ösztönzésére mentem le a birkózóterembe. Ott ragadtam, és azóta sem űztem más sportot versenyszerűen. Hobbiszinten azért fociztam, kosaraztam a haverokkal.

Peking, 2008. augusztus 13.
Bácsi Péter (kék) küzd az amerikai TC Dantzlerrel a férfi 74 kilogrammos kötöttfogású birkózók olimpiai versenyén a Kínai Agrártudományi Egyetem sportcsarnokában a XXIX. nyári olimpián.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A pályafutásod igen gazdag érmekben. Két-két világ- és Európa-bajnoki arany, Eb-ezüst és -bronzérem. Három olimpián képviselted Magyarországot. Mennyire vagy elégedett az elért eredményekkel?

Elégedetlen nem lehetek, elég hosszú idő volt ez, szép sikereket értem el. Ráadásul két olimpián is elődöntős lehettem. Önmagában az, hogy három olimpiára kijutottam, nagy dolog. Sajnos az érem azért hiányzik, ez kimaradt az életemből. Szebb lett volna, ha az éremkollekciómban ott lehetne egy bármely színű olimpiai medál. A befejezés, a 2018. évi budapesti világbajnokságon megszerzett aranyérem, hazai környezetben, lelkes közönség előtt, az viszont felért egy olimpiával.

Három olimpián is jártál, és mint mondtad, az érem hiánya fájó, de Peking, London és Rio közül melyiken érezted magad a legjobban?

Londonról nehéz beszélni, hiszen ott az első fordulóban megsérültem. Pekinget mondanám, mint a legemlékezetesebb. Nem is azért, mert az volt az első olimpiám, de Londonban és Rióban a falu szögesdróttal volt körülvéve, a szükségszerű biztonsági intézkedések egy kissé rontották a hangulatot. Peking előtt egy vb és Eb volt csak előttem. Hatalmas élmény volt számomra az olimpia légköre. Talán, ha egy kicsit rutinosabb lettem volna, akár döntőt is mérkőzhettem volna, de amit akkor elértem, az is igen szép eredmény volt tőlem.

London, 2012. augusztus 5.
Bácsi Péter távozik a szõnyegrõl, miután megsérült a litván Alekszandr Kazakevics elleni mérkõzésén a férfi kötöttfogású birkózók 74-kg-os kategóriájának nyolcaddöntõjében a 2012-es londoni nyári olimpián, az ExCel központban 2012. augusztus 5-én. Bácsi Péter megsérült és három menetben kikapott.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az aktív sportolás mellett merre indultál tovább a civil élet felé?

A sportolás mellett tanulmányaimat mérnök-informatikus iskolában kezdtem el. Hamar rájöttem, hogy az asztal mellett ülve, programokat készíteni nem az én világom. Bár az informatika nem idegen tőlem, s jártas is vagyok a számítástechnikában, a szívem a szeretett sportágamhoz húzott. Így beiratkoztam a Testnevelési Egyetemre, ahol 2019-ben államvizsgáztam sportszervezői szakon.

Két gyermeked van, őket is a birkózás felé irányítod?

Az idősebb fiam, Péter 7 éves, a kisebbik, Benedek 5 esztendős. Már mindkettőjüket megismertettem a birkózószőnyeggel. Semmit nem erőltetünk a feleségemmel. Más sportágakat is szeretném, ha kipróbálnának. Eljárnak úszni, az idősebb a bőrlabdát is kergeti. Ő most kezdi meg az iskolát, ott is ismerkedhet más sportágakkal. De eddig mindkettőjüknek tetszik az, amit édesapjuk több évtizeden keresztül űzött.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 14.
Bácsi Péter, miután kikapott a dán Mark Overgaard Madsentõl a férfi kötöttfogású birkózók 75 kilogrammos súlycsoportjának elõdöntõjében a riói nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 14-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A sportnak köszönhetően sokfelé jártál, melyik a kedvenc országod?

Nehéz egyet kiemelni. Megjegyzem, a legjobb itthon, a családom közelében. De ha választanom kell, Mongóliát mindenképp kiemelném, az nagyon érdekes világ. Igaz, ennek az országnak a szeretetét biztos befolyásolja az is, hogy ott szereztem meg az egyik olimpiai kvótámat. Szerencsére többször járhattam Amerikában is, azok szintén hatalmas élmények számomra.

Hogy állsz a konyhával, szeretsz főzni?

Mivel az eredeti végzettségem vendéglátós, így a főzés nem idegen tőlem. Sajnos nagyon kevés időm van a konyhára. Alapvetően édesszájú vagyok, ami a súlycsoportos sportágakban nem a legszerencsésebb, de azért a fagyi szinte minden mennyiségben jöhet, és a töltöttkáposztát sem vetem meg. Különben mindenevő vagyok, szeretem az ázsiai és az olasz konyhát is.

Okozott ez problémát valaha? Könnyen belefértél a súlycsoportodba?

Szerencsémre a versenysúlyomat mindig könnyen tudtam hozni más sporttársaimmal ellentétben. De ami nem hiányzik az élsportból, az a fogyás. Megjegyzem, most jobban kell figyelnem a súlyomra, hiszen könnyen felkerülnek a kilók az emberre, ha nem vagyok észnél.

Budapest, 2021. február 5.
Bácsi Péter, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai igazgatója beszél a szövetség (MBSZ) online sajtótájékoztatóján a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián 2021. február 5-én. A koronavírus-járvány miatt a vártnál is intenzívebb éve lesz a magyar birkózósportnak, mivel a szövetség (MBSZ) 2021-ben ünnepeli alapításának 100. évfordulóját, egyúttal olimpiai kvalifikációs versenyt rendez, a sportolókra pedig olimpia, Európa-bajnokság és világbajnokság is vár.
MTI/Illyés Tibor

Család, sport és politika, miként tudod ezt a hármat összeegyeztetni?

A család a legfontosabb, a feleségem és a gyerekek, de azért úgy gondolom, mindhárom területen megállom a helyem. A Magyar Birkózó Szövetség 2019 nyarán, amikor jeleztem, hogy befejezem az aktív sportolást, megbízott a szakmai igazgatói pozícióval. Feladataim között szerepel az óvodai és az iskolai birkózás megszervezése, megfelelő motivációs rendszer kidolgozása és megismertetése mindenkivel. Célom még a szabadfogású szakág magasabb szintre emelése, valamint az akadémiai rendszer szakmai tartalommal való megtöltése. Úgyhogy van elég feladat, amihez nagy lelkesedéssel, – és remélem, szakértelemmel – tudok hozzáállni. Vannak szép sikereink, de vannak problémák is a sportágban. Szeretném, hogy a mostani generáció utáni fiatalok át tudnák venni a stafétabotot, hiszen ez a sport megérdemli a további sikereket. A politika terén 2014 óta vagyok Gyál önkormányzati képviselője, illetve a sportbizottságnak vagyok a tagja. Ezt a feladatot sem veszem félvállról. A helyi sportélet megszervezése tartozik a feladataim közé.

60 nap múlva kezdetét veszi a tokiói olimpia. Milyen magyar birkózóeredményekkel lennél elégedett?

Nagyon nehéz ezt megjósolni, hiszen igen erős a mezőny. Sok olyan birkózó maradt le az olimpiáról, aki megérdemelte volna, hogy ott legyen. Egy magyar érem lenne az én minimális vágyam. Legutóbb is benne volt ez az eredmény a csapatban, és helyette két ötödik helyet szereztünk. Nagyon szorítok majd a volt versenyzőtársaimért, megérdemlik, hogy a sok munka gyümölcseként fényes éremmel térjenek haza.

(Balássy László, nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd)