Back to top
Share

Kétoldalú minden érem, avagy hány oldal kell egy dalhoz?

MAGYAROCK 2021.01.04. 0 comments

A zenét a sporthoz hasonló műfajnak gondoljuk olyan értelemben, hogy mindkettő képes a közös, pozitív élményeken keresztül egymástól akár nagyon eltérő emberekből közösséget formálni, és kritikus pillanatokban plusz erőt, motivációt adni. A Magyarocknak többek között pont ez lenne az egyik küldetése, így hát a márka összekapcsolása a zenével biztos helyen szerepelt a terveink között és tudtuk, hogy valamikor, valahogy szeretnénk egy saját zenei produkciót. Egy bibi azért akadt: a sporthoz értünk, a zenéhez nem. Hogyan született meg mégis az első Magyarock-dal, a „Kétoldalú minden érem”? Kezdjük akkor a legelején.

A Magyarockhoz kapcsolódó márkaépítés nem mondható éppen hagyományosnak. Először is, sokat kísérletezünk, amire hál’ istennek, bőven adódik lehetőség, mivelhogy nincs előttünk kitaposott út, mint olyan. Vannak márkák, olimpiai bizottságok, akiket figyelünk, akiktől igyekszünk tanulni, de szigorú, tankönyvi – vagy iparági – protokollt semmiben nem kell követnünk. Az általunk elképzelt közösségépítő márka koncepciója új és szokatlan a Magyar Olimpiai Csapat és a szurkolók környezetében, ezért alapvetően mi határozhatjuk meg, hogy mit, hogyan és merre, azaz álmainknak csak a képzelet – meg a józan ész és a költségvetés – szab határt. Ez ad egy fajta kreatív szabadságot, mivel bármilyen vad ötlettel előállhatunk, megvizsgálhatjuk, hogy kellően „Magyarock”-e – ez a minősítés az ötkarikához méltó színvonal és a kúlság sajátos elegyét jelenti –, életképes-e, és ha végül úgy döntünk, hogy teszem azt mégsem adunk ki Magyarock-dalt, senki nem követeli a fejünket. Ugyanakkor a szabadság persze felelősség is, hiszen az embert a saját lelkiismerete és az önmagával szemben támasztott követelmények kötik leginkább, és ebben, mondhatni, könyörtelenek vagyunk.

Másodszor, afféle jelmondatunkká vált mostanra, hogy amit csinálunk, az inkább jó legyen, mint gyors. Hagyjuk az ötleteket megérni, gyűjtögessünk még hozzávalókat, véleményeket. Inkább halasszuk el többször az előadás meghirdetését, mint hogy félkész produkcióval, befejezetlen poénokkal untassuk az embereket.

Harmadszor, az „oké, de mitől lesz jó?” kérdésre mindig önkritikus választ adunk, azaz nehogy azt higgyük, hogy mi mondjuk meg a célközönségünknek, hogy mi tetszik nekik. A Magyarock filozófiája az olimpiai értékekre épül, amik ma is érvényes üzeneteket hordoznak, de belátjuk, hogy a „csomagolás” a jelenlegi formájában kissé poros. Ezért megkeressük és segítségül hívjuk azokat, akik anyanyelvi szinten beszélik azoknak a nyelvét, akikhez szólni szeretnénk. Ehhez kapcsolódik az az íratlan szabályunk is, hogy maradjunk mindig nyitottak és előítéletmentesek – nemcsak azért, mert az olimpiai családban ez amúgy is „így szokás”, hanem azért is, mert értékes meglátás bárhonnan, bárkitől érkezhet. A saját recepciósunktól ugyanúgy, mint a communication agency customer service departmentjének key account managerétől.

A fentiekből következik, hogy nagyon sokat beszélgetünk, nagyon sok emberrel. Van, hogy konkrét ötletekről, van, hogy csak úgy általában a Magyarockról. Nem fizetett szakértőkről és tanácsadókról van szó – bár alvállalkozókat is így keresünk –, hanem olyanokról, akikkel egy-egy ilyen beszélgetés során hirtelen „egymásra ismerünk” és a szavaik mögött a saját gondolatainkat, érzéseinket, szenvedélyességünket, törődésünket fedezzük fel.

Az egyik ilyen „egymásra ismerősünk” Takács Ákos, a Red Bull Pilvaker kitalálója, akivel 2020 nyarán beszélgettünk először, a zene és a Magyarock lehetséges kapcsolatáról. Nem volt konkrét elképzelésünk a vele való együttműködésről, de mivel zenei területen nálunk jóval otthonosabban és profibban mozog, ráadásul a Pilvaker szellemisége nagyon is passzol a miénkhez – a klasszikus ötvözése a kortárssal, különböző műfajok és még különbözőbb művészi beállítottságú előadók közösséggé kovácsolása –, kíváncsiak voltunk, mit gondol erről. Ákosban az a jó, hogy mire az első, jól sikerült bemutatkozás után kis idő elteltével visszajelzett, hogy neki ez tetszik, csináljunk valamit együtt, addigra gyakorlatilag már önkéntes Magyarock-nagykövetként kész közvélemény-kutatást is végzett a hazai zeneipar és videóklip-gyártás általa ismert szereplői között. Felderítette, hogy a lehetséges dalszerzők, előadók közül kinek van sportos múltja, amitől esetleg fogékonyabb lehet a témára, kihez állnak legközelebb az általunk képviselt értékek, amikhez kapcsolódóan releváns mondanivalója lehet, amivel ráadásul még sok embert is képes megérinteni, és melyik lehet az a produkciós csapat, amelyik a születendő dalban megjelenő üzenetet majd látványra is lefordítja a videóklipben.

Így rövidesen Csöndör László „Diaz”-zal és Szakács Gergővel, majd a 235 Productions csapatával ültünk szemben a tárgyalóasztalnál, akik egyre nagyobb megkönnyebbüléssel konstatálták, hogy mi partnerek vagyunk és nem megrendelők (mivel mindenki tudja ebben az iparágban, hogy megrendelésre nem lehet slágert gyártani, ugye); tisztában vagyunk vele, hogy mihez értünk és mihez nem; amihez nem értünk, abba nem szólunk bele, viszont minden érdekel bennünket; valamint sem a főnök kedvenc mulatós számának a fő zenei motívumait, sem a négyéves szervezeti stratégiánk fejezetcímeit nem szükséges belekomponálni a dalba. A végső vizsgán talán akkor mentünk át, amikor az alkotók feltették az általuk leginkább utált és rettegett kérdést: mikorra kellene, hogy kész legyen? A gyakran hallott „tegnapra” helyett pedig azt válaszoltuk – hűen a fentebb említett munkamódszerünkhöz –, hogy „akkorra, amikorra jó lesz”.

Annak rendje és módja szerint megtörtént tehát az a bizonyos kölcsönös „egymásra ismerés”, a megnyugvás, hogy jól van, értjük, érezzük mi azt a közös hullámhosszt. Egyébként a történet minden szereplője szinte kész ötletekkel érkezett, például már egészen korán eldőlt, hogy a zenébe különböző sportágakra jellemző hangokat – kardcsörgést, labdapattogást, boxzsák-puffanást – szeretnének beépíteni. Az egyetlen saját, konkrét kérésünk talán csak az volt – és ez szerencsére az alkotók elképzeléseivel is találkozott –, hogy a klipben a művészeken kívül sportolók is szerepeljenek, és klasszikus olimpiai sportágak mellett jelenítsünk meg újabb, Magyarországon még egyelőre olimpiai szempontból nem annyira ismert, de a fiatalok körében népszerű sportágakat, mint amilyen például a gördeszka vagy a breaktánc.

Ezeknek a barátságos előzményeknek köszönhetően mindenki olyan hatékonysággal dolgozott az ügyön, hogy Diaz, Geri, és a csapathoz időközben csatlakozott Molnár Csaba, alias Fura Csé jóvoltából szeptember elején megvolt a dal első, nyers változata, október közepén pedig már a videóklipet forgattuk. Azt nem mondom, hogy az ilyesfajta produkcióknál megszokott büdzsének akár a harmadával is rendelkeztünk volna, de valahogy mindenki megfelelő időben volt a megfelelő helyen, a megfelelő segítő szándékkal, és mindenki szerette az egészet annyira, hogy ez nem volt akadálya a színvonalas munkának.

Még az életünket amúgy megnyomorító COVID-19 járvány is nekünk kedvezett, hiszen a sportolók normális versenyszezon híján nagyon unták magukat és nagyon ráértek, mert egyébként nem létezik, hogy két fix forgatási napra, adott idősávok szerinti beosztással össze tudjunk szervezni négy-öt nap alatt 17 sportolót, de most még ez is sikerült (nyugalom, minden egyes szereplőt és stábtagot teszteltek a forgatás előtt).

A vírus 2020-as ámokfutásának kevés pozitív (érezzük az iróniát, de most nem a járványügyi-pozitívra gondolunk) hatásai közé tartozik továbbá az is, hogy a három dalszerző tarsolyából már nagyon ki akart jönni, ami végül kijött. A kezdeti beszélgetéseken elmondtuk, mit jelent számunkra a sport, és milyen szemüvegen keresztül látjuk mi a sportolókat, a szurkolókat és azt a tágabb közösséget, amit a Magyarockkal szeretnénk létrehozni. Azt azonban a művészekre bíztuk, hogy ebből mi inspirálja őket leginkább és ezt hogyan fogalmazzák meg a szövegben és a zenében, hiszen a dal sikere azon múlik, hogy ami megérintette őket, az az ő tolmácsolásukban a hallgatót mennyire érinti meg.

Úgy látszik, megérintette, hiszen a dal december 30-i premierjét követően számos komment érkezett a Magyarock YouTube csatornájára arról, hogy egy ilyen év végére nagyon kellett egy ilyen dal, aminek az az üzenete, hogy meríts erőt a nehézségekből, használj fel minden sikert és kudarcot a tanulásra, fejlődésre, mert csakis ezek útján érhetsz a csúcsra.

Lám-lám, mi minden születhet néhány kellemes, barátságos beszélgetésből. Például egy dal, ami mondhatom, minden oldalról #mivagyunk.

 

* * *

 

A cikkben név szerint említetteken kívül köszönettel tartozunk:

Vermes Orsolya project managernek, aki, ha már nagyon szétszaladt a ménes, csak egy-két szót szólt, és máris rend volt megint,

Blik Dániel rendezőnek és ifj. Hámory Csaba operatőrnek, akik a forgatáson rendkívüli türelemmel viseltek és kezeltek mindent, a díszletben rohangáló kiskutyától kezdve a komfortzónájukból kirángatott sportolók kezdeti feszengésén át az izgatottságtól óvodásként nevetgélő MOB-osokig,

Moór Valéria gyártásvezetőnek, aki egyszerre mindenhol (is) ott volt és mindent (is) megoldott,

és természetesen a sportolóknak, akik reméljük, legalább annyira szerették a közös munkát, mint amennyire mi szerettük, hogy részt vettek benne:

3×3 kosárlabda – Papp Klaudia, Tóth Orsolya

Asztalitenisz – Pergel Szandra

Breaktánc – Szarvák Csenge

Gördeszka – Dessewffy Marcell

Kajak-kenu – Balla Virág, Takács Kincső

Ökölvívás – Erdei Zsolt

Rövidpályás gyorskorcsolya – Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang

Snowboard – Fricz Botond

Tenisz – Fucsovics Márton

Torna – Kovács Zsófia

Vívás – Szatmári András, Hirtling Márton, Szűcs-Szuper Milán

Vízilabda – Vályi Vanda