Back to top
Share

Amikor értelme lesz az egésznek — interjú Kásás Tamással

MAGYAROCK 2021.04.23. 0 comments

1997-ben egy augusztusi csillagfényes sevillai éjszakán egy kétméteres, hosszú szőke hajú siheder három gólt dobott az akkori jugoszláv vízilabdacsapatnak, mely három gól akkor – húsz év után ismét – Európa trónjára ültette férfi pólósainkat, a szőke sihedert pedig közel húsz évre bebetonozta kis országunk legismertebb sportolói közé. A többi pedig már történelem — ahogy mondani szokták. Kásás Tamás pedig fiúból bölcs férfi lett. Lassan tíz éve annak, hogy végleg szögre akasztotta az úszógatyát, visszavonulása után M. Kiss Csabával közösen írtak egy könyvet életének első harmincöt évéről, de a világ ugyebár állandóan változik és csak egy bizonyos magyar gyomorkeserű biztos…

Nagyon sok minden, változott, én is. Máshogy gondolok már vissza sok mindenre, az egész vízilabdás pályafutásomra is, mint akkor. Régen nagyon szerettem írni. Mindig mondom magamnak, hogy újra kellene kezdeni, biztos lenne megint egy könyvnyi anyag, talán megérek rá ismét. Az egyik célom is ez, hogy előhozzam magamból újra, mert érzem, hogy szükségem van rá. Egész más úgy írni, hogy egyedül vagy, mintha ott ül melletted valaki, hogy „akkor mesélj a sydney-i olimpiáról”, mert úgy nem biztos, hogy eszembe jut minden. Ha egyedül írod, sokkal őszintébb lesz.

Budapest, 2012. november 14.
Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó dedikálja Kása címû könyvét a budapesti Symbol szórakozóhelyen tartott sajtótájékoztatón 2012. november 14-én. M. Kiss Csaba újságíró és a vízilabdázó közös mûvében Kásás mesél életérõl.
MTI Fotó: Marjai János

 

Ha már őszinteség, miben változtál az elmúlt 10 évben?

A tudatosságban. Sokkal szélesebb spektrumon szemlélem a világot magam körül. Sokkal éhesebb vagyok az új információkra, hogy mi van a dolgok hátterében, a mélyén. Soha nem szerettem az ilyen felszínes bohóckodást, beszélgetéseket. Persze, mikor vízilabdáztam és fiatalabb voltam, akkor nekem is voltak efféle interjúim, de egyre jobban érdekelnek a világ, az élet dolgai. Régebben is olvasgattam Buddháról szóló könyveket, már akkor el voltak ültetve a spirituális énemnek a magvai, de ezt elnyomta a vízilabdás, holott az csak egy szerep volt. Talán ebben változtam a legtöbbet, hogy egyre inkább előtérbe kerül az „ember Kásás Tamás”. Hogy ki vagyok? Mi a célom? Mi az, amit még szeretnék csinálni az életben? Nem vagyok túl jó alvó, részben azért, mert lefekszem és túl sokat gondolkodom. Eddig mindig az volt, hogyha valahol szóba kerültem, akkor „ja az a vízilabdás”, de én nem az vagyok. Én Kásás Tamás vagyok, az ember. Hogy ki is vagyok valójában, mi az élet értelme, miért vagyunk itt stb. Több minden érdekel, mint régen, sokkal türelmesebb is lettem. De szerintem ez életem végéig így lesz, nincs olyan, hogy akkor most megérkeztem és kész.

Egy kedvelt sorozatban mondják, hogy „senki sem szeret készen lenni”, mert abban nincs semmi szórakoztató. Viszont adja magát a kérdés, hogy felnőttél már?

Bizonyos szempontból igen, de a gyermeki énem az mindig bennem van, bennem marad. Nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani az életnek, hiszen több milliárd évvel előttünk is volt, több milliárd évvel utánunk is lesz, mi csak egy kis porszem vagyunk a gépezetben ebben a 70-80 évben. Persze kell valami, ami miatt nap mint nap felkelsz, ami keretet ad az életednek, de nem szabad mindent túl komolyan venni. Meghalunk és 50 éve múlva ki fog emlékezni ránk? Talán akkor, ha valami pozitív nyomot tudtunk hagyni magunk után itt a Földön. Mindig azt mondom, hogy a vízilabdás karrieremnek nem az aranyérmek miatt volt értelme, hanem hogy emiatt váltam ismertté és ennek az ismertségnek csak akkor volt, van és lesz értelme, ha ezt fel tudom használni valami pozitív üzenet átadására. Mert az, hogy én 80 éves koromban is arról beszéljek, hogy milyen volt az athéni olimpia, abból semmi nem következik. Tudom, hogy az embereket érdeklem, figyelnek rám, arra, amit mondok, és ha ezzel valami pozitívat tudok nekik átadni, akkor volt értelme az egésznek.

Tudjuk rólad, hogy három és fél éve vegán életmódot folytatsz. Az elmúlt időszakban több helyen is nyilatkoztál ebben a témában és még egy laikusnak is lejön, hogy beleástad magad rendesen a tisztán növényi táplálkozásba, ebben is megmutatkozik a korábban említett tudatosságod. Mennyire figyelsz a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra?

 Próbálok odafigyelni erre is, ha van választási lehetőségem, akkor nem az előrecsomagolt, vagy a műanyag változatot veszem meg. Otthon is beszereltettem egy víztisztítót, így nem veszek palackos vizet sem. De autóval járok, és szeretek utazni, így gyakran ülök repülőre, ami nem éppen a legkörnyezetkímélőbb utazási mód. Szoktam mondani, hogy ez az életmód nem a tökéletességről szól, nem arról, hogy én nem ártok a környezetnek. Nyilván nem vagyok jó vegán, mert az utcán rálépek a hangyákra, viszont apránként elindulsz egy úton és szépen lassan átalakulnak a dolgok.

Arról már beszéltünk, miben változtál az elmúlt közel tíz évben. Mi az, amiben a tisztán növényi életmód formált át, és most nem feltétlen az egészségügyi részére gondolok, mert arról elmondtad máshol, hogy minden értéked mintaszerű.

Teljesen máshogy látom a világot azóta. Hogyha ennek a váltásnak nincs egy érzelmi, lelki háttere, akkor sokkal nehezebb az átállás. Az elején azt hittem, csak az állatkínzással kapcsolatban voltak tévhiteim, de nem csak ebben hazudnak nekünk, hanem gyakorlatilag a reklámok, a fogyasztói társadalom is megvezet minket. Egy csomó mindent egészen máshogy látok már, mint azelőtt. Nem csak a testem, az elmém is kitisztult bizonyos szempontból azáltal, hogy nem viszek be rossz energiákat. Sokan abba a hibába esnek, hogy elkezdenek vegán junk foodot enni, és nem figyelnek oda az egészséges tápanyagbevitelre, pedig az ugyanolyan fontos így étkezve is.

Tavaly a Pólósok pólósa szavazáson a szakma téged rangsorolt a második helyre Faragó Tamás után, de aktív pályafutásod alatt is kaptad szép számmal az elismerésket. Mikor jöttél rá, hogy jó vagy a vízilabdában?

Én ebbe beleszülettem, nem volt választásom. Párszor lenyilatkoztam már a közhelyet, hogy a vízilabda választott engem, nem én őt. Miután abbahagytam, utána kezdtem érezni, hogy én igazából nem vízilabdás vagyok, csak éppen egy vízilabdás testébe születtem. Ha tehettem volna, mai fejjel már húsz évesen elkezdtem volna utazni, világot járni, kalandokban részt venni. Megismerni egy csomó országot, embereket, kultúrákat. Nekem húsz évig csak a póló volt, és azt hittem, csak az a világ. Aztán vége lett és „Hopp, jah! Nem érdekel a vízilabda” 😊mondja nevetve minden idők egyik legsikeresebb vízipólósa — és akkor elkezdődött egy önismereti út, hogy ki vagyok, mit kell még csinálnom, és ez az utazás még ma is tart.  Hogy mi van még azon kívül, hogy nyertem három olimpiát.

Ha már említetted az írást, kik, vagy mik azok, akik és amik téged inspirálnak?

Nagyon sokan vannak. Van, hogy olvasok egy mondatot egy könyvben és az, vagy filmekből — nagyon szeretem az igaz történeten alapuló alkotásokat –, de szoktam és szeretek mások életútjából is ihletet meríteni. Sok olyan ember van, akikkel nem mindenben értek egyet, viszont egy-egy gondolatukkal ők is tudnak hatni rám.  Kobe is ilyen figura volt számomra, bár nem eléggé, nekem soha nem volt olyan munkamorálom, mint neki. De, azért az legenda, hogy én nem edzettem. 🙂

Aki követ téged a social mediában, az tudhatja, hogy Kobe Bryant volt a kedvenced. Szinte egyidősek vagytok, mégis, hogy tetted le a voksod pont mellette?

Mindig a Lakers volt a kedvencem, és ő volt az a játékos, aki húsz éven keresztül, profi pályafutásának első évétől az utolsóig ott játszott. Nagyon inspiráló volt számomra az egész személyisége, meg ahogy játszott, az a hihetetlen munkamorál — amit előbb említettem —, amiről híres volt. Imponáló volt ez a „sose adom fel-utálok kikapni-mindent megteszek a győzelemért” mentalitás, technikailag is ő volt az egyik legképzettebb – ezek miatt szerettem meg mint játékost. Mindamellett nagyon intelligens ember volt, a nyilatkozataiban is igen választékosan beszélt, sőt a sportkarrierje után egyből sikeres lett a másik életben is, és mennyi minden állhatott volna még előtte…

Kobe-nak hihetetlen volt az önmagába vetett hite is, te miben hiszel?

Huh ez nagyon mély kérdés…hiszek abban, hogy mindenkinek van valami, amiben jó, amiben ki tud teljesedni. Mindenkinek van egy üzenete és nem kell hozzá ismert embernek lennie. Mostanában olvastam valahol, hogy miért is jó az írás. Sokkal kevesebbet hiszünk magunkról, mint akik vagyunk. Mert ha te leírsz valamit, akár naplószerűen egy délelőttöt, és az neked nem mond semmit, mert ismered azt a történetet, az lehet, hogy másnak tök új lesz, és más perspektívában kezdi látni tőle a dolgokat. Az élet valahol arról szól, hogy mindig próbáljunk fejlődni, jobb emberek lenni, valahogy nyomot hagyni. Nem kell ehhez olimpiai aranyat nyerni, vagy híres embernek lenni, egy háromgyerekes anya is ugyanúgy hős. Sőt, nagyobb hős, mint egy sportoló, aki azt csinálja csak, amit szeret. Inspirálódni és inspirálni embereket, ez az értelme az életnek, én ebben hiszek. Valami olyat hagyjál hátra, aminek volt értelme, ami pozitív üzenet kifelé a világba. Mindenkinek van valami, amit szeret csinálni, és ha azt át tudja alakítani hivatássá, akkor az a tökéletes felé konvergál. Erre kell hajtaniuk az embereknek, hogy megtalálják ezt a valamit, amiben ők jók és amit szeretnek. Mert mindenki valamiben jó, olyan nincs, hogy valaki megszületik, és nincs benne semmi. Csak mindenkinél máskor jön el az a pont, amikor felismeri.

Kásás Tamás jó volt vízilabdában, de a palánk alatt, vagy a teniszütőt forgatva se kell szégyenkeznie. Csurka Gergely írta róla, hogy olyan kvalitásokkal, mint ami neki van, a világon bárhol, bármiben sikeres lenne. A vízipólósok generációk óta úgy élnek az emberek fejében, mint a legnagyobb vagányok, a macsóság fokmérői, a rossz nyelvek meg még azt is hozzáteszik, hogy lapjával jönnek be az ajtón, akkora az arcuk. Majd megjelent az ikon, a példakép, aki szerényebb volt, mint egy buddhista szerzetes. Bár néha lenne az is, kipróbálná milyen: eltöltenék egy hónapot egy kolostorban, az is jó tapasztalat lenne, ott az ember kicsit másként kezdi szemlélni a dolgokat.”

Hogy Kásás Tamást mikor kezdi el a közvélemény „másként szemlélni”, nem tudható. Az biztos, hogy ötven év múlva is ott áll majd a történelemkönyvekben, hogy háromszoros olimpiai bajnok, és lesznek nagymamák és nagypapák, akik homályos tekintettel fogják pólózó kisunokáiknak mesélni „volt egyszer egy…”. De reméljük, e szekérderéknyi érem mellett ott áll majd egy, két, három könyv is az életmű részeként, melyek legalább akkora nyomot hagynak azokban, akik elolvasták őket, mint a sorsdöntő gólok azokban, akik látták pólózni a „vízilabdázás Zidane-ját”.

 

Peking, 2008. augusztus 24.
Kásás Tamás örül a gyõzelemnek a Magyarország-Egyesült Államok vízilabda-mérkõzés után, a XXIX. Nyári Olimpiai Játékok vízilabdatornájának döntõjében a Jingtung uszodában. A magyar válogatott 14:10-re gyõzött.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

(Barát Kornélia; Képek: Magyarock/Szalmás Péter; MTI)

Shop